"Hazámnak ajánlom"
Szíriai lett az arab világ szépe
Szíriai lány lett az arab világ szépe Kairóban: a hatodik alkalommal megrendezett szépségversenyen 11 ország 16 képviselője mérette meg magát.
2012.12.25 08:10MTI"Hazámnak ajánlom ezt a diadalt, remélem, hogy tudok segíteni a harcokat megszenvedő gyerekeken és civileken" - mondta a győztes Nadin Fahd, miután megkoronázták. Hozzáfűzte: várja, hogy Szíriában normalizálódjon a helyzet. A közel-keleti országban 2011 márciusa óta dúl a Bassár el-Aszad elnök rezsimje elleni felkelés.
A hétfő este zárult versenyen egyiptomi, jemeni, tunéziai, algériai, libanoni, iraki, jordániai, marokkói, szudáni, szomáliai szépségek vettek részt, az esemény számos politikust, művészt, hírességet vonzott az arab országokból. Az arab világ szépét 2007-ben választották meg először, de 2011-ben elmaradt a megmérettetés a térségben végbement forradalmak, az úgynevezett arab tavasz miatt.
A szervezőbizottság feje szerint az arabság egészének fontos volt, hogy most újra győztest hirdessenek. Egyiptom ragaszkodott ahhoz, hogy ő rendezze meg a versenyt. A zsűri elnöke szerint a hölgyek megjelenése csak 20 százalékot nyomott a latban, és sokkal többet jelentett műveltségük, kommunikációs képességeik és stílusuk.
A szíriai szépségkirálynő mellé egyiptomi, tunéziai, iraki és szomáliai udvarhölgyeket választottak. "A hosszú évek óta éhínségtől és járványoktól gyötört drága hazámnak ajánlom ezt a címet, bárcsak segíthetnék leküzdeni a bajokat és élelmet szerezni a gyerekeknek" - mondta a verseny szomáliai résztvevője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06