A profitra mentek a temetkezési vállalkozók
Román hullákon balhéztak össze az olaszok
Kis híján összeverekedtek az olasz temetkezési vállalkozók, amikor egy tömegszerencsétlenség után fél tucat halott maradt az út mellett.
2012.11.27 11:29ma.hu / manna.roEgy Toscana mellett elhaladó vonat zúzta porrá a román vendégmunkásokkal teli buszt néhány napja, a balesetnek hat halálos áldozata volt. A tragédiát követően azonban a csöndes döbbenet helyett hangos veszekedés verte fel a holtak nyugalmát: a környékbeli olasz temetkezési vállalkozók dögkeselyűkként csaptak le a holttestekre, a vita azon robbant ki, hogy kit illet a temetés joga és főképp az azért kapható pénz.
"Az összes az enyém, a kórház értesített, én voltam az első" - ordította a manna.ro című román hírportál értesülései szerint az egyikük, egy másik szerint pedig mindenki, aki nem Rossanóból jött, mehet is haza, mert ez a legközelebbi temetkezési vállalkozó dolga. Egy harmadik azt javasolta, hogy osszák meg egymás között a tetemeket, miközben az életben maradottak elhűlve nézték, hogy társaikon úgy marakodnak, mint a kutyák egy darab koncon.
Hogy végül hogyan sikerült rendezni a kérdést, az nem derült ki.