Egy héttel élte túl "barátját"
Belepusztult a bánatba az állatkert zsiráfja
Semmilyen fizikai oka nem volt az oroszországi Krasznojarszk állatkertjében a zsiráf halálának, így a szakemberek szerint csak egy magyarázat lehetséges: megszakadt a szíve.
2012.10.08 13:31ma.huAz oroszországi Krasznojarszk állatkertjének orvosai meg vannak győződve róla, hogy a bánatba pusztulhatott bele az a zsiráf, amelyiknek a "barátja" csak egy héttel korábban vesztette életét. Az első zsiráf örökletes problémák miatt halt meg, a boncolás után egyértelműen megállapítható volt, hogy a belső szervei nem működtek rendesen és fejletlenek voltak. Csakhogy az állat mindig is nagyon közel állt egy másik zsiráfhoz, amelyik hamarosan nem volt hajlandó enni és bármivel is próbálkoztak, kedvetlennek tűnt.
Egy héttel a barátja elvesztése után holtan találtak rá a gondozók. A boncolás ezúttal semmilyen szervi okot nem mutatott ki, ami magyarázta volna a váratlan esetet. Nikolai Kulakov állatkert-igazgató szerint annyira közeli barátság volt a két állat között, hogy valószínűleg túlságosan felzaklatta az életben maradt példányt a barátja elvesztése, sőt, azt sem zárja ki, hogy a második zsiráf valamiképp felelősnek érezte magát a halálesetért. "A stressz akár halálhoz is vezethet a fogságban tartott állatoknál" - tette hozzá az igazgató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06