Rekordot döntött csirkeszárny-evésből
191 csirkeszárny repült Gesztenye úr gyomrába
Csirkeszárny-evő versenyt rendeztek a hétvégén egy amerikai városban, ahol a versenyzők megdöbbentő gyomorkapacitásról tettek tanúbizonyságot, és a nyeléssel sem voltak gondjaik.
2012.09.04 07:37ma.huKifogtak a csirkeszárnyak a Fekete Özvegyen, így Gesztenye úr diadalmaskodhatott a hétvégi buffalói evésversenyen. A viadalban Joey Chestnutnak régi riválisát sikerült legyőznie, a mindössze 50 kilós, aprócska termetű Sonya Thomas ugyanis idén "csak" 170 szárnyat tudott megenni, ezzel még saját korábbi rekordját sem érte el, Chestnut, "az Állkapocs" viszont nyolccal meg is döntötte azt, így 12 perc alatt 191 darab sült csirkeszárny bekebelezésével jelenleg ő áll a ranglista élén.
Sonya Thomas korábban ötször állhatott az evéshez köthető versenyek eme ágában a dobogó tetejére, így érthető, ha el volt keseredve az eredmény láttán, egyesek szerint hiába állt mögötte egy 10 ezer fős rajongótábor, vasárnap délután egész egyszerűen nem volt jó formában. Pedig az evőversenyek sorában máig azt a napot tartja a legemlékezetesebbnek, amikor egymás után másodszor is sikerült neki megvernie Chestnutot. "Még jobb napja lett volna, ha most is sikerült volna legyőznie, ő egy igazi szörnyeteg" - vélekedett George Shea, az amerikai evőversenyek társaságának vezetője.
Chestnutnak nem véletlenül rémes a híre, őt tartják a világtörténelem legnagyobb falójának. Idén év elején hatodszorra is megnyerte a hot dog-evő versenyt, 10 perc alatt 68 darabot tolt szinte rágás nélkül a torkába, ami egyben a saját rekordjának felülmúlása is volt, csirkeszárnyban viszont eddig nem volt túl sikeres. "Általában nem szereti a csirkeszárny-versenyt, mert ügyelnie kell a csontokra" - elemezte az evőversenyek testületének elnöke. "De legyőzte a nehézségeket, különösen nagy hatékonysággal rágta le a húst a csontokról."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06