A rácsok másik oldalát is megismerheti
Pandúrból rab: csempészett a börtönben!
Eddig kívülről nézegethette a börtön rácsait az egyik őr, de most alaposan feltérképezheti a cellák belsejét is, mert a szükségesnél jobban segítette a rabok benti életét.
2012.07.18 11:29ma.huA rácsok külső oldalát már jól ismerheti a német Thomas Lutz, most azonban elég ideje lesz, hogy belülről is alaposan feltérképezze a cellákat, miután kiderült, hogy finoman szólva áthágta a szabályokat. A 37 éves férfit a müncheni bíróságon bűnösnek találták csempészés vádjában: az ítélet szerint rendszeresen juttatott be apróbb, a szabályzat által tiltott eszközöket, elsősorban mobiltelefonokat vagy hasonló kommunikációs eszközöket. Cserében készpénzt kapott a raboktól, összesen mintegy 2300 eurót (700 ezer forintot) tett zsebre a tiltott akciókért.
Andreas Franck ügyész a sajtónak a következőket mondta: "Egymagában sikerült az egész büntetés-végrehajtási rendszerből egy viccet csinálnia. Azáltal, hogy mobiltelefonokat juttatott a raboknak, lehetővé tette, hogy azok felvegyék a kapcsolatot a külvilággal, főként a tanúkkal és a cinkosaikkal. Fontos tudni, hogy rendkívül veszélyes bűnözőkről van szó, többek közt olyanokról, akik gyilkosságot vagy nemi erőszakot követtek el."
Bár a csempészést nem tagadta a vádlott, az ügyvédje kiemelte, hogy véleménye szerint semmilyen következménye nem lett annak, hogy védence telefonokat adott át ezeknek a raboknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06