Túl nagy volt a visszhang

Kritizálta az iskolai ebédet, letiltották a kisdiákot a blogolásról

Hatóságilag tiltották meg egy kilenc éves skót kislánynak, hogy nyilvános blogon elemezze ki az iskolai menza kínálatát, majd a sajtóvisszhang hatására mégis visszavonták a tiltást.

2012.06.18 13:29MTI/ ma.hu

Martha Payne hat héttel ezelőtt vágott bele a Neverseconds című blog írásába egy iskolai projekt keretében, és azért, hogy segítsen pénzt gyűjteni egy jótékonysági szervezet számára. Az iskolai menza kínálatáról készített fényképeket közlő blog - egyik nap két szem burgonyakrokettet, apró sajtburgert, három szelet uborkát és nyalókát kaptak a gyerekek ebédre - igazi nemzetközi sikerré nőtte ki magát. Indulása óta több millió felhasználó látogatott el az oldalra.

Az Edinburghtől mintegy 210 kilométerre nyugatra fekvő Lochgilpheadben élő amatőr "gasztroblogger" gondosan kiértékelte a fogások összetételét és egészségügyi értékét. "Igazán érdekelne, hogy honnan származik ez a csirkehús" - írta a kilencesztendős kislány az ebédre kínált csirkés fajita (egy mexikói specialitás) kapcsán. - "Ezért úgy döntöttem, hogy írni fogok az ügyben illetékes hölgynek. Tudom persze, hogy csirkétől származik, de én azt szeretném tudni, hogy a csirke honnan származik."

A felhasználókkal ellentétben az illetékes helyi hatóság már nem volt annyira elragadtatva az iskolai menzát sokszor negatív színben feltüntető bejegyzésektől, ezért megtiltotta a kislánynak a további felvételek készítését. Az Argyll and Bute-i régió tanácsának korábbi indoklása szerint Payne fényképei félrevezetők voltak és kellemetlen helyzetbe hozták a menza személyzetét.


A régiós tanácsot különösen bosszantotta a Daily Record című skót lapban megjelent cikk, amely behatóan foglalkozott a bloggal. A tanács "az iskolai menza ellen intézett indokolatlan támadás" miatt emelt kifogást, illetve amiatt, hogy a blog "nem a valóságnak megfelelően mutatta be a gyerekek rendelkezésére álló, választható lehetőségeket". Mindezek alapján pedig úgy döntött, hogy megtiltja a menzán való fényképezést.

Martha édesapja, David Payne szerint a kislánynak sohasem állt szándékában kedvezőtlen színben feltüntetni az iskolai menzát. A blogon gyakran pozitív kritikák is helyet kaptak: legutóbb például tízből tíz pontot adott az ebédre - tette hozzá a kis híján utolsóvá lett bejegyzés kiegészítéseként.

A korlátozás híre azonban futótűzként terjedt el a csütörtöki búcsúüzenet után az interneten: a sztárséf Jamie Oliver még egy Twitter-bejegyzést is írt, amelyben kitartásra bátorította az ifjú bloggert. A széleskörű felháborodás hatására az ügy hirtelen fordulatot vett. A regionális tanács vezetője, Roddy McCuish alig egy nappal később a korlátozás azonnali visszavonására szólította fel a tanácstagokat és "vállalkozó szellemű, kreatív diáknak" nevezte a kislányt.

"Ebben a tanácsban nincs helye a cenzúrának, és addig nem is lesz, amíg én vagyok a vezetője" - tette hozzá.

A hirtelen jött figyelemnek köszönhetően a blog által támogatott, és a harmadik világ éhezőit segítő Mary's Meals nevű szervezetnek a múlt hét végéig majdnem 20 ezer font (7,3 millió forintnak megfelelő összegű) adományt sikerült összegyűjtenie, Martha pedig már pénteken köszönetét fejezte ki minden olvasójának, azzal búcsúzva, hogy hétfőn újabb fényképpel és értékeléssel fog jelentkezni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.