Egy óra szünetet kért a szülés miatt
Életre kelt Éretlenek: vizsga közben szült a diáklány
Egyetlen órára hagyta el a vizsga helyszínét az a nepáli diáklány, akire épp a tételek kidolgozása közben törtek rá a szülési fájdalmak. Mintha a '80-as évek sikerfilmje elevenedett volna meg.
2012.03.21 13:29ma.hu / MTITalán még emlékeznek olvasóink a 80-as évek nagy sikerű vígjátékára, az Éretlenekre, amelyben az érettségire készülő diákok minden létező eszközt bevetnek a puskázáshoz. Az egyik diáklány viszont időközben teherbe esett, így a záróvizsgára már az újszülött csecsemőjével a karján vonul be, ami külön jól jön neki, hisz a pelenka kiváló rejtekhely a puskának, a professzoroknak eszükbe sem jut gyanakodni.
Ehhez hasonló eset játszódott le kedden egy nepáli iskolában, csahogy ott egy 10. osztályos diáklány nem pelenkázott, hanem épp a vizsga közepén törtek rá a szülési fájdalmak. Emiatt Rekha Gartinak fel kellett függesztenie a vizsgáját, de mivel nem akarta elszúrni a jövőjét, kisfia világra hozását követően alig egy órával már vissza is tért a tanterembe, hogy befejezze a tesztet.
A vizsgáztatók is megértőek voltak: a kiesett időt nem vették figyelembe, így a többiekhez képest Gartinak hatvan perccel később kellett csak leadnia a feladatlapját. Azt egyébként nem lehet tudni, hogy az újdonsült kismama pontosan hány éves, mert nem egységes a beíratkozási kor, mindössze annyi biztos, hogy legalább 16 éves - ennél fiatalabb korban nem bocsáthatók záróvizsgára a 10. osztályos nebulók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06