Megkapta Angéla az új melleit
VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
Soha nem hitte volna VV Fecó felesége, hogy a nagyobb és dúsabb keblekért miféle kínokat kell kiállnia, de pár nap múlva már azt mondta: újra belevágna, még ha tudná is előre, mi vár rá.
2012.02.07 14:29ma.huVégre túlvan a mellnagyobbító műtéten a ValóVilág dumagépének, VV Fecónak a neje, ám kiderült: álmában sem gondolta volna, hogy valami annyira tud fájni, mint ahogyan neki sajgott a műtét helye. Angéla bevallotta, hogy rettenetes rosszullét kínozta őt, amikor felébredt az altatásból, és nemcsak a pokoli kínnal kellett megküzdenie, hanem az altatás utóhatásaival is. "Émelyegtem és nagyon sokat hánytam" - vallotta be az újdonsült feleség az Új Ásznak.
Fecó persze minderről mit sem sejt, mindössze annyit tud, hogy Angéla szörnyen vágyott a nagyobb mellekre, de ő már csak a végeredménnyel fog találkozni, amikor kijön a villából. A legrosszabb az első nap volt, amikor minden egyes mozdulat fájt, de végül kárpótolta Angélát az a tudat, hogy hamarosan teljes valójában "találkozhat" a két új keblével, ami már most láthatóan nagyobb.
A végleges formáját azonban csak pár hét múlva láthatja, addig egy speciális melltartót kell viselnie éjjel-nappal, és a még bent lévő varratok sem engedik, hogy nagyon illegesse magát. Amint azt a napilapnak elmondta, már elkezdte felkészíteni magát a varratszedésre, ami szintén nem lesz fájdalommentes, de a mindennapi mozgásban már a kötés sem akadályozza őt.
Igaz, még nem szabadna nagyon virgonckodnia, néhány napig még inkább feküdnie kellene, de ez két gyermek mellett - és Fecó nélkül - nem egyszerű feladat számára. "A seb nagyon húzódik, amikor mozgok, de kibírom" - jegyezte meg az Új Ásznak, de hozzátette, hogy az eredményt látva gondolkodás nélkül újra végigcsinálná ezt a procedúrát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06