Nyert a játékkal vagy mindent elveszíthet?
Kiesés után döbbenet: mi vár VV Eszterre a kollégáitól?
Minden szakmai óvintézkedést megtett Eszter, mielőtt beköltözött a valóvillába, ám csak kiesésekor szembesült vele, hogy ez nem volt elég: felfüggesztett ügyvédi praxissal sem nézték jó szemmel a szereplését.
2012.01.31 13:29ma.hu / RTL KlubAmikor vasárnap este Lilu hangosan kimondta a ValóVilág 8. párbajának végeredményét, Eszternél eltört a mécses, pedig akkor még nem is sejtette, milyen sokk fogja érni perceken belül. Akkor még csak a kiesését siratta, de hamarosan két megdöbbentő ténnyel is szembesült, azt pedig kívülállóként legfeljebb csak találgathatjuk, hogy melyik érte őt kellemetlenebbül.
Ellenfeléről, Veráról csak most tudta meg azt, amin a korábbi kiesők is igencsak meglepődtek: az Érzékeny lány, aki egyébként a kupola alatt mindvégig az erkölcsről papolt, valójában szerepelt egy pornófilmben. Az első meglepődés után Eszter annyit mondott: így már helyére került mindaz, amit korábban nem értett Vera viselkedésében, rájött: játékostársa valójában azért viselkedett időnként furán, mert félt, hogy ez a titka kitudódik.
Ennél azonban sokkal nagyobb gondot jelent az életében az, hogy bár beköltözése előtt felfüggesztette ügyvédi praxisát, a kamara mégis vizsgálatot kezdeményezett ellene a játék miatt. A szigorú jogászok szerint ugyanis akkor is a kamara tagja és akkor is az ügyvédi etikának megfelelően kell valakinek viselkednie, ha átmenetileg szünetelteti a munkáját. Eszternek így igencsak fel kell kötnie az alsóneműt, ha meg akarja védeni a becsületét és főleg azt, amiért hosszú éveken keresztül tanult és küzdött.
Szerencsére persze jó hír is várta idekint: szerelme, akiről a játékban töltött 115 nap alatt mindvégig álmodozott és aki miatt egy ízben még a villa szabályait is megsértette, ugyanannyira várja vele a találkozást, mint amennyire Eszter. Lehet, hogy minden kockázatával együtt mégiscsak megérte a villalét?