Lepecsételt csomagban találtak rá a drogra
Nyolcvan éves lelet: heroin a külügyi aktában
Nyolcvan éve hevert érintetlenül a Brit Nemzeti Archívum egyik aktájába rejtve egy lepecsételt csomagban majdnem egy grammnyi heroin: annak idején bizonyítéknak szánták.
2011.12.21 09:29ma.huAz elmúlt évtizedek alatt számtalan érdekes "leletre" bukkantak már hivatali archívumokban, köztük a brit külügyi iratok között is, ám olyan csomagot, mint a mostani, nem sűrűn fedeztek még fel az aktákba rejtve. A nem egészen egy grammnyi heroinra egy látogató bukkant rá, amikor bele szeretett volna olvasni egy 1928-as kairói bírósági ügy feljegyzéseibe.
A dokumentumokat annak idején Londonba küldték és csatoltak hozzá egy csomagnyi, pecséttel lezárt heroint is, vélhetően köze volt a bírósági esethez, bár a hírt nyilvánosságra hozó BBC nem tért ki rá, hogy pontosan melyik ügyről volt szó.
A látogató először csak azt látta, hogy egy csomagban 19 kisebb tasak van, amit a felfedezés után laboratóriumba küldtek bevizsgálásra. Hamarosan kiderült, hogy tiszta heroint talált a megsárgult iratok között. A londoni rendőrség vizsgálatot indított, az aktába pedig a tasakok helyett egy fotó került, így csak részben sérült az akta eredetisége - és ezentúl a büntetés réme nélkül kérheti ki újra bárki, aki kíváncsi a részletes leírásra.
A több mint 1000 évre visszatekintő gyűjtemény összesen 11 millió dokumentumot tartalmaz, és akadt már közöttük néhány igencsak meglepő tárgy is. Jeff James, az archívum üzemeltetési igazgatója ezek közül a mumifikálódott patkányt és egy piros pizsamát emelt ki, de hogy ezek mely iratokhoz kapcsolódtak, arra már nem tért ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06