Háromszögnek indult Hajdúék kapcsolata
Sarka Kata: egy hónapig volt másik nője
Könnyű nyári kalandnak indult, de aztán egy hónap múlva komolyra fordultak Sarka Kata érzései és válaszút elé állította Hajdú Pétert: vagy elhagyja, vagy neki kell az addigi barátnőjét elküldeni. A döntést ismerjük.
2011.12.14 08:34ma.hu / TV2A nevén és a foglalkozásán kívül jóformán semmit nem tudott Hajdú Péterről Sarka Kata akkor, amikor megismerkedtek, többek közt azt sem, hogy az akkor még csupán feltörekvő műsorvezető komoly kapcsolatban él. "Én akkoriban nem nagyon olvastam bulvárt, annyira a sport volt az életem" - mesélte az egykori modell a Mokkában Joshi Bharatnak.

Ám az első pillanattól kezdve szimpatikus volt számára Hajdú, és örömmel fogadta a kezdeményezést. Kapcsolatuk ugyanis a klasszikus menetrend szerint indult: Hajdú szólította meg Katát egy balatonföldvári nyaraláskor, elkérte a telefonszámát és elhívta sétálni a Balaton partjára. Mivel a mindössze 19 éves lánynak mindig is hasonló karakterű szerelmei voltak, nem mondott nemet, és apránként egyre jobban belehabarodott a széptevőbe.
Persze gyorsan kiderült, hogy Hajdúnak már van egy barátnője, de ez a kezdeti flörtöt nem zavarta meg, a gond akkor kezdődött, amikor Kata rájött, hogy már többet érez a férfi iránt, mint ami egy nyári kalandba belefér. Így aztán választás elé állította: vagy ő, vagy a másik nő. "Bennem komolyabb érzések lettek és azt mondtam, hogy ezt nem tudom eltűrni, hogy mellettem legyen valaki, mert vagy én lépek, vagy ő menjen. És akkor úgy döntött, hogy ő menjen" - emlékezett vissza a TV2 műsorában.
Még több hír Sarka Katáról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06