Több mint ezerszeres

Nincs elütés - Sokkolta a 43 milliós telefonszámla

A szokásos havi számlája helyett csillagászati összeget számlázott ki a telefontársaság egy floridai nőnek. Hiba mindenesetre nem történt.

2011.10.19 11:29ma.hu

Egy floridai nő rekord összegű telefonszámlát kapott szolgáltatójától: 201.000 dollárral tartozik a cégnek - ami több mint 43 millió forintnak felel meg. Egy azonban biztos: nem történt sem elütés, sem félreszámítás.

Celina Aarons-nak ugyanis két süketnéma testvére van; emiatt telefonon keresztül kommunikálnak egymással, szöveges üzenetben beszélgetnek, és szintén a telefonjaikat használják különböző videók letöltésére. Ez a hétköznapokban sosem okozott gondot, a havi számla alig érte el a 175 dollárt, azaz nagyjából a 37.000 forintot.

Azonban a két fiú néhány hetet Kanadában töltött – amit viszont nem kalkuláltak bele telefonálási szokásaikba. A hölgy testvérei több mint kétezer szöveges üzenetet küldtek egymásnak és számos videót töltöttek le, esetenként 2.000 dollárnyi adatforgalommal.

A mobilszolgáltató pedig közölte: nem tévedett a végösszeggel, számításai pontosak. Így Celina Aarons nem tudott mit tenni, felvette a helyi televízióval a kapcsolatot, akik megkeresték a telefontársaságot. Nem sokkal ezután a WSVN miami tévé riportjában elhangzott: lecsökkentik a számla végösszegét 2.500 dollárra, erre pedig hat hónapos fizetési könnyítést adnak. Ez azonban így is több mint félmillió forintnak felel meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.