A Rocktenors megúszta a kiesést
Galéria - Gyurcsík Tibi lett az X-Faktor első kiesője
Elindult a 2011-es X-Faktor élő show-ja, szombat este még mind a 12 versenyző együtt léphetett színpadra, de az est végére már csak 11 énekes és együttes maradt. Az első távozó a nézők döntése alapján Gyurcsík Tibor volt.
Az X-Faktor 1. élő adásának pillanatai
Szombaton immár nagyszabású élő show-val jelentkezett az X-Faktor 2011. A nézők először, de egyben utoljára láthatták együtt a 12 döntős produkciót. Az első élő adás a 12 döntős produkció közös nyitányával indult, az LMFAO együttes világslágerét, a Party Rock Anthem című szám feldolgozását adták elő.
Ezt követően egyenként állhattak a mentorok és a nézők elé a tehetségkutató showműsor versenyzői. A sort Lil C kezdte egy Usher-számmal, amiből volt, aki szerint hiányzott egy kicsit az éneklés, de azt mindannyian elismerték, hogy profi előadást láthattunk a színpadon. Őt az Ikrek követték egy Christina Aguilera-számmal, és bár a látványra senkinek nem volt egyetlen rossz szava sem, az énektudást a négy mentor egyhangúan leminősítette - Malek Miklós szerint egyenesen gyakorlás-ízű volt a produkció.
Gyurcsík Tibi sem úszta meg kritika nélkül, aki Amy Winehouse Rehab című számával lépett színpadra, a mentorok nagy megelégedésére, nála inkább a magabiztosságot hiányolták. Tarány Tamás viszont szinte felrobbantotta a színpadot a U2 nagy slágerével, a Vertigóval, ő csak Geszti Pétertől zsebelt be néhány keresetlen szót, akit gyorsan lehurrogtak a többiek és a közönség is egyértelműen nyilvánította ki véleményét a negatív értékeléssel szemben.
Demes Tamás egy klasszikust, a Beatles Let it be-jét adta elő, többek véleménye szerint kissé unalmasan, ám ahogy a későbbiekben kiderült, ez a nézők szavazatait nem befolyásolta. Kováts Vera a tőle megszokott elbűvölő természetességgel varázsolt el mindenkit a Breakaway című Kelly Clarkson-dallal, a Rocktenors pedig egy Michael Jackson-mixet adott elő erőteljes átdolgozásban, igaz, Malek szerint ezzel Geszti pont a rájuk jellemző rockos vonalat ölte ki a csapatból.
Bagosi Alexa fellépése még az adás előtt néhány órával is kérdéses volt, miután a pénteki próbán egy rossz ugrás miatt csúnya bokasérülést szedett össze, a csontjából a megfeszülő ínszalagok kitéptek egy darabot. Emiatt bár járni tud a lábán, 6 hétig egy speciális rögzítést kapott a lábára, és bevallotta, hogy szörnyű fájdalmai voltak a lábában. Ennek ellenére hibátlanul énekelte el Madonna You'll see című számát, mindössze a magabiztosságot hiányolták nála is a mentorok. "El kell hinned, hogy itt vagy" - mondta neki Keresztes Ildikó.
Kocsis Tibor előadásáról úgy gondolták, lehetett volna benne több energia is, mert a hangjában nincs oka kételkedni. A mentorok által összeállított csapat, az Apollo23 produkciójába viszont megint nem volt miért belekötni, a Take That Patience című száma után minden mentor egyetértett abban, hogy a hanggal semmi gond, már csak egy kicsit több lazaságra van szükség.
Baricz Gergőtől Nagy Feró megkérdezte, tulajdonképp mit keres az X-Faktor színpadán, mikor neki már rég koncerteznie kellene befutott előadóként, miután előadta az utóbbi évek egyik leghíresebb Elvis Presley-feldolgozását. Az estet a tavalyi év nagy kiesője, Muri Enikő zárta Beyoncé If I were a boy című számával, amiről a végén bevallotta: az összes olyan fiúnak küldte ezt a dalt, akik fájdalmat okoztak neki, mert ezek segítettek abban, hogy végül megerősödjön.
A versenyt egy közös produkció, a No Thanx együttes Új nemzedék című számának előadása zárta, őket pedig szintén még az eredményhirdetés előtt egy ismerős arc követte: a tavalyi győztes, Vastag Csaba a Szállj című vadonatúj slágerével állt színpadra.
A felpörgetett hangulatot egy kikerülhetetlen és mindenképp fájdalmas esemény törte meg: a nézői szavazatok lezárultak, és kiderült, hogy a legkevesebb szavazatot a Rocktenors és Gyurcsík Tibi kapta. Így nekik kellett egy újabb számmal a mentorokat meggyőzniük tehetségükről, ami azonban nem vezetett eredményre, a 2:2 arányú szavazat miatt végül borítékot bontottak és Tibornak kellett búcsúznia a versenytől.
Bár a versenyben már vele nem találkozhatnak a rajongók, fellépőként ő is jelen lesz december 21-én 19 óra 30 perckor a Papp László Budapest Sportarénában, amikor Magyarország legnépszerűbb tehetségkutató showműsorának énekesei fergeteges koncertet adnak minden döntős részvételével.
Kapcsolódó írások:
- Képek - Lelepleződtek az X-faktorosok!
- Galéria - Janicsák Vecára súlyos műtét vár
- Németh Katica: "A saját magam gátja voltam"
- Galéria - Sírás és nevetés: 24-en sorakoznak a Mentorok háza előtt
- Hirtelen halál az X-Faktor táborában: többen összeomlottak
- Galéria - Visszatérők és új tehetségek az X-Faktor 150 legjobbjában