Nem bántja a bűnözőket, csak rendőrkézre adja
Nindzsaként csap le az önkéntes igazságosztó
Napközben olyan, mint bármelyik fiatal édesapa. De amikor leszáll az éj, Ken Andre magára ölti nindzsaruháját és elindul az éjszakába, hogy megleckéztesse a rosszfiúkat.
2011.08.15 11:29ma.huValódi kettő az egyben: nappal kétgyermekes apuka, éjszaka pedig vérbeli nindzsa, azzal a "könnyítéssel", hogy ő nem bántja a bűnözőket, csupán gondoskodik róla, hogy biztosan rendőrkézre kerüljenek. A 33 éves Ken Andre az angliai Yeovil nevű kisvárosban például egy ízben a lámpaoszlophoz kötözte a fülön csípett autótolvajt, így mire kivirradt, a rendőröknek már csak a bilincset kellett a kezére tenni.
A férfi a harcművészetek szakértője, az interneten is számos helyen találkozni a nevével, mint a tengujutsu irányzat oktatójával. Valaha katonai testőrként kezdte pályafutását, mostanában már csak civilként vesz részt a város nyugalmának megőrzésében.

Elmondása szerint hetente legalább négy éjszaka útra kel, 27 éves felesége, Leigh már nem is szól semmit ezekre a portyákra, hozzászokott férje különös magánakcióihoz. Beceneve Árnyék, ami nem véletlen: Andre fekete ruhába bújik, a nindzsák hagyományos egyenruhájába, és valóságos szuperhősként kémleli az utcákat, hol tapasztal valami szokatlan dolgot.
"Hét-nyolc éves lehettem, amikor láttam, hogyan veri meg egy banda az édesanyámat. Akkor megfogadtam, nem hagyom, hogy mégegyszer ilyesmi történjen a barátaimmal és a családommal. Így váltam ártalmatlan kisgyermekből élő fegyverré." - mesélte a néma vadász.
"A mai napig valahányszor sírást hallok, megmoccan bennem valami, mint amikor kibiztosítják a fegyvert. Valami hív. De a jó oldalon harcolok, és már évek óta ezt csinálom" - tette hozzá.
A megyei rendőrség szóvivője is csak annyit tudott a férfi ténykedéséhez hozzáfűzni, hogy ők sosem bátorították az embereket az önbíráskodásra, arra, hogy saját kezükbe vegyék a törvények betartatását és ezzel saját magukat veszélybe sodorják.
"Nem tartom magam szuperhősnek, csak bízom magamban és az ösztöneimben. A problémákat erőszak nélkül igyekszem megoldani, de ha eldurvulna a dolog, készen állok a harcra is!" - fogalmazott Ken Andre.