Néha elfelejti a szöveget az X-faktoros sztár
Agyserkentő nélkül Király L. Norbinak már nem is megy?
Saját bőrén érzi az idő múlását Király L. Norbi, amit a saját közösségi oldalán is megosztott rajongóival, de azért hozzátette, a feledékenység ellen már szerzett agyserkentőt.
Lazulás X-Faktoros módra: Így pihen Vastag Csaba és Király L. Norbi
"Szöveget tanulok... vettem agyérserkentőt hogy meg is maradjon" - osztotta meg rajongóival a facebookon Király L. Norbi, félig tréfásan, félig komolykodva, igaz, 22 évesen még viszonylag kevéssé fenyegeti őt a szenilitás. Ennek ellenére előfordult már, hogy fellépés közben elfelejtette a szöveget.
"Betettem egy új dalt a repertoáromba, és elfelejtettem a szövegét. Énekeltem a számot, jött egy kis szünet, gitárszóló, elkezdtem beszélni a közönségnek: na most jön a következő verse... akkor... őőő... Végül kitartottam a mikrofont, hogy énekeljenek ők!" - árulta el az X-Faktor sztárja a STOPnak.
Az időnkénti kihagyást pedig azzal magyarázza, hogy már nem "mai csirke" - ezt ugyancsak a közösségi oldalon kiáltotta világgá. Ebből a megjegyzéséből született aztán az agyérserkentős üzenet, amelyet persze a rajongók számos ötlettel egészítettek ki, a többség azt javasolta, hogy inkább szőlőcukorral és csokival próbálkozzon.
Az biztos, hogy Norbinak igencsak elkél az energiapótlás, hisz a következő hetei is teljesen be vannak táblázva. "Augusztus elején lesz egy kis időm pihenni. Kiélvezem a napsütést, lesz négy napom" - árulta el a sztár a STOPnak, de azt még ő maga sem tudja, hol fogja ezt a négy napot eltölteni, csak abban biztos, hogy a közelben mindenképp lesz víz és nem fogja átlépni az országhatárt.
Közben pedig milliónyi dologról álmodozik, szeretne bungee jumpingolni, ejtőernyőzni, rendszeresen úszni vagy valamit sportolni, de a rengeteg fellépés miatt szinte alig van ideje kikapcsolódni. Ám nincs elkeseredve és tele van lendülettel, no meg tervekkel: mostanában épp a legális zeneletöltés mellett kampányol. "Mindent csak szép sorjában" - fogalmazott.
Még több hír Király L. Norbiról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06