A film problémája

A filmmel kapcsolatos legdurvább előítéleteink

Hogyan válhatott a film a világfogyasztás médiumává és miért lehet ez ökológiai kérdés, meg a szabadság problémája. Egyszer vegyük talán sorra a filmmel kapcsolatos legdurvább előítéleteinket és tabuinkat! A belinkelt nagyobb lélegzetű tanulmány itt közölt erősen rövidített változata a Rádió Caféban hangzik el ma jegyzetként. A filmszemle után szabadon...

_{2008.02.07 16:02Kardos Gábor, ma.hu}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

A film mint természeti jelenség

Két összetevőből áll a film látványa: a sötétkamra, illetve a nézőtér sötétjéből és a vetítőgép fényéből. Mindkettő mesterséges: a fény és a sötétség is. A természetes napfény melegségét a filmben hideg műfény váltja fel, ami olyan alapvető eleme a mozinak, hogy még nappali forgatásnál is szükség van rá. A filmfény nem napfény, hanem steril reflexfény. Ez a mesterséges, hideg tüzű fény vetíti elénk a mozi világát, melyből épp ezért szükségképp hiányzik a természetes világ, a napfény melegsége, ahogyan valóságos álmaink, saját (természetes) álmaink elevensége is hiányzik belőle. A hideg fény idegensége abból adódik, hogy itt nem saját álmainkat látjuk, hanem valaki vagy valakik láttatnak velünk mátrix-álmokat, valamilyen előre megrendezett víziót. Ezért is kell az, hogy mi sötétségben legyünk, amikor meglátjuk az elénk vetített mozit. Ez a sötétség nem csupán a fény hiányát jelenti, hanem főleg azt, amit a sötét moziban ülő embereket látva mindannyian tapasztalunk: a tömeges magány vágyálmainak villódzását a homályban ülők arcán.

Mindenki ismeri ezt a különös szituációt, amikor késve érkezünk és a többiek filmnézését kívülről látjuk, mintha olyan társaságba érkeztünk volna, ahol már mindenki betépve a saját egotripjében van, a saját mozijában vizionál, de mi még nem vagyunk betépve és inkább nyugtalanító számunkra az egész szituáció – már amíg ugyanúgy be nem tépünk a többiekkel… Valami nagyon kísérteties dolog ez, amiről persze nem szeretünk tudomást venni, ezért inkább helyünket elfoglalva a moziban minél előbb és minél intenzívebben beleéljük magunkat az épp elénk vetített filmbe. Betépünk vele. A hétköznapi valóságban is pontosan így szoktunk illúziókba menekülni. Idegenkedünk szembenézni a valóval, ezért még idegenebb virtuális világokba, mesterséges paradicsomokba menekülünk.

A film fiktív természete

Ha szándékos manipuláció nincs is, a filmen akkor is minden eleve elszakad földi valóságától és durván fiktívvé válik. Erről mindenkinek van saját élménye a családi események vagy utazások fotózása és videózása kapcsán. Mert ugye valaki vagy videóz, vagy részt vesz magában az eseményben. A filmező ember az adott helyzetben mindig idegen, sőt: az egész helyzetet elidegenítni. Még akkor is, ha nem kezd el rendezőként dirigálni, hogy ki hova álljon és mit csináljon a felvétel "kedvéért". Vajon miért emlékszünk sokkal elevenebben azokra a szituációkra, mikor nem készítettünk felvételt, csak egyszerűen ott voltunk? Ott tudtunk lenni, teljesen – mindenfajta pózolás nélkül. Innen, a filmezés élethelyzet-elidegenítésének élményéből ismerhetjük a "primitívek" ősi ösztönös megérzését, hogy a felvétel elrabolja a lelkét nemcsak az embernek, hanem a szituációnak és a benne megnyíló világnak is.

A film mint a nagyvárosi lét terméke és piacvezető mákonya

A mozi kifejezetten a nagyvárosi ember életére és vágyaira szabott tudatmódosító álomgyár. Egy természetközeli életet élő ember már a bezárt sötétben üléstől is ösztönösen idegenkedne, a valóságot utánzó technikai vágytükrözés hideg virtuális világa pedig egyenesen rémülettel töltené el. A bennszülöttek példája mutatja, mennyire nem természetes dolog a filmnézés. Az ilyesmihez nagyon alapos előkészítés kell: az iskola dögunalma, a gyári, üzemi vagy irodai munka egész napos monotóniája, aztán a tömegközlekedés magánya és végül a bérházak betonmagánya, a négy fal közé zárt álmodozás, aminek persze a mozi lesz a messiása, a magányos nagyvárosi emberek frusztrált vágyainak nagy kivetítője és illuzionistája. Aligha véletlen, hogy a városi komfort középpontjában a tévé és a videó áll, mert ezáltal lehet menekülni a lelkileg sötétkamrába zárt nagyvárosi létből, a betongettók magánzárkáiból.

Nem, a filmnézés cseppet sem természetes dolog. A Crocodile Dundee című örökbecsű tömegfilmben van egy pontosan idevágó jelenet: a cserzettbőrű hipermácsó krokodilvadász kábé évente bemegy a dzsungelből a várost képviselő kocsmába és ott persze bekapcsolja a világot képviselő tévét. Úgy két másodpercig nézi, hogy valamilyen alakok villódznak a katódsugárcső felszínén és valami hang serceg elő a dobozból, aztán azt mondja: "Tavaly is ez, ment." - és kikapcsolja. Ugyanazzal a természetességgel, ahogy belenézett. Az ő természeti létéből nézve minden műmozi, minden tele-vízió ugyanaz. Laposan sercegő műfény és műhang. Szánalmas és jelentéktelen műmájer dolog. A krokodilvadász szemével nézve.

	[2/3]
1. oldal A film mint természeti jelenség Mi helyett nézzük?

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter