Az uniós összeg 210 millió euróra emelkedett
Hasmenésjárvány: arányos és méltányos kárenyhítést ígér Fazekas
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter közölte: méltányos és arányos kárenyhítésre számíthatnak a gazdálkodók a németországi hasmenés járvány miatt elszenvedett káraik miatt.
2011.06.15 16:57MTIA miniszter emlékeztetett: kedden megerősítették azt a politikai döntést, amit az uniós agrárminiszteri tanácsülésen hoztak. Így az uniós zöldségtermelők kártalanítási összege 210 millió euróra emelkedett.
Hozzátette: a károk felmérése most folyik, s a piaci átlagárhoz képest 50 százalékos kártérítésre számíthatnak a termelők. A piaci árnak a meghatározása uniós szinten történik, s ezt is most végzik.
A kárenyhítés a konkrét kár mértékétől függ, de az 50 százalékos arány mindenképpen biztató, mert a korábbi időszakban magasabb árak voltak, mint mostanában - fejtette ki. Ezért a kárenyhítés a termelők esetében, a mostani árakhoz viszonyítva, akár 50 százaléknál magasabb is lehet.
A kárenyhítés tényleges mértékéről a miniszter ugyanakkor nem kívánt jóslásokba bocsátkozni. Arra hivatkozott, hogy nem szeretne ebben a témában konkrét adatok nélkül mondani semmit, mert korábban sok olyan gyors nyilatkozat volt, ami a későbbiekben problémát okozott.
Hozzátette, a kárfelmérés végére pontosan lehet majd tudni, hogy a gazdálkodók mennyi pénzre számíthatnak.
A miniszter szerint így nemcsak a termelői értékesítő szervezetek (TÉSZ-ek) tagjai, hanem a termelői szerveződéseken kívüli gazdálkodók is méltányos és arányos kárenyhítésre számíthatnak.
A kárfelmérés befejezésének pontos időpontját Fazekas Sándor még nem tudta megmondani, mivel a károk felmérése, összesítése most is folyik. Aláhúzta, a szakemberek igyekeznek a kárfelméréssel mielőbb végezni.