Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Fellegi: 13 millió forintba kerül a repülőtér átnevezése

Csaknem 13 millió forintba kerül az államnak az, hogy a Ferihegyi repülőtér hivatalos neve Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett; erről a nemzeti fejlesztési miniszter tájékoztatott az MSZP-s Józsa István írásbeli kérdésére adott válaszában.

2011.05.23 14:48MTI

Az ellenzéki politikus arról érdeklődött, milyen hatásai lehetnek a kormánypártok "közterület-átnevezési dömpingjének", amelyre válaszul Fellegi Tamás közölte, a közterületek átnevezésében a települési önkormányzatok illetékesek, az állami útadminisztrációt egyetlen átnevezés érintette az elmúlt egy évben, mégpedig az, hogy a Ferihegyi repülőtér hivatalos neve Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett.

A névváltoztatás miatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elrendelte a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnak (KKK), hogy a vele szerződésben álló útüzemeltetőket forrásbiztosítás mellett utasítsa, míg a további érintett útüzemeltetőket kérje fel az egységes jelzésrendszer kialakítása érdekében szükséges változtatások elvégzésére - írta a tárcavezető a parlament honlapján elérhető dokumentumban. A KKK előzetes kalkulációja szerint az intézkedés az Állami Autópálya-kezelőnek majdnem 3,9 millió, a Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek 7 millió, az Alföldi Koncessziós Autópálya Zrt-nek pedig 2 millió forintos költséggel jár.

Az állami oldalon így összesen bruttó 12,9 millió forint a névváltozás előzetesen kalkulált költsége - tájékoztatott Fellegi Tamás, aki hozzátette, hogy az érintett útüzemeltetők a szükséges átfóliázásokat - egy esetben táblacserét - május elejére elvégezték.

Az Országgyűlés március közepén döntött arról, hogy Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a ferihegyi légikikötő neve.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.