Másfél havi mélyponton az európai fizetőeszköz
Strauss-Kahn megerőszakolta az eurót
Hatheti mélypontra gyengült az euró hétfőn, közép-európai idő szerint hajnalban.
2011.05.16 08:21MTIAz elemzők mindezt azzal hozzák összefüggésbe, hogy a hétvégén szexuális zaklatással, nemi erőszak kísérletével és személyi szabadság korlátozásával vádolta meg a New York-i rendőrség Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját.
Az IMF vezetőjének ügye tovább növeli a bizonytalanságot a Görögországnak és a súlyos adósságválsággal küszködő többi euróövezeti tagországnak nyújtandó segítség körül.
Az euró 1,4063 dollárig gyengült hétfőn hajnalban. A legutóbbi kereskedési nap kezdetén, pénteken reggel még 1,4335 dolláron állt az euró. A japán jennel szemben kéthavi mélypontra, 113,35 jenre gyengült az euró hétfőn.
Görögország támogatása egy újabb, több tízmilliárd eurós hitellel Strauss-Kahn botrányától függetlenül is kétséges. A Die Welt című német lap hétfőn azt írta, hogy az IMF igen csalódott, amiért nem halad előre a várt ütemben a görög reformprogram, nem sikerült tartani a hiánycélt és nem indult be a privatizáció.
Az is előfordulhat, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezet nem járul hozzá a görög hitel következő, júniusban esedékes részletének átutalásához, így az IMF-re jutó 12 milliárd eurót az uniós partnereknek kell átvállalniuk. Ugyanakkor a Die Welt uniós diplomáciai körökből származó értesülései szerint inkább az a valószínű, hogy az IMF a fenntartásai ellenére végül nem száll ki a görög programból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06