Repülnek, ha nem repülnek?
Sztrájkoltak é a Malév pilóták és légiutas-kísérők
Figyelmeztető sztrájkot tartottak a Malév pilótái és a légiutas-kísérők; bár nem sikerült szerdán megállapodni a szakszervezeteknek a menedzsmenttel, törölték péntekre meghirdetett sztrájkot.
2011.03.23 21:04MTIAz érdekvédelmi szervezetek hangsúlyozták: érdekeltek abban, hogy az intenzíven folytatott tárgyalások eredményesen záruljanak.
A szakszervezetek a sztrájk jogát a közlemény szerint fenntartják arra az esetre, ha a megállapodás nem jön létre legkésőbb 2011. március 25-ig.
A munkabeszüntetés ideje alatti két menetrendszerinti Malév-járat rendben elindult.
Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (HUNALPA) vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a Malév menedzsmentjével nem tudtak megegyezni a pihenőidő kérdésében, ezért kezdtek munkabeszüntetésbe. A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy nem bérkövetelésük van, hanem azt szeretnék, hogy az Európai Unióban meghatározott minimális pihenőidőnél két órával többet kapjanak. A jelenleg érvényes 12 óra munkaidő után szeretnének elérni plusz két óra pihenő időt - magyarázta. Közlése szerint a sztrájkban csak a menedzser pilóták nem vettek részt, egyébként teljes volt a támogatottság. A Magyar Légiutas-kísérők Egyesületének (HUNACCA) szóvivője Richter Katalin az MTI-t arról tájékoztatta, hogy követelésük megegyezik a pilótákéval.
Róna Márta, a Malév kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: a figyelmeztető sztrájk nem okozott járatkiesést, így a légitársaságot nem éri anyagi kár.
A demonstráció helyszínén az MTI tudósítójának becslése szerint 50-60 pilótaruhába, és mintegy 30-40 civilbe öltözött ember beszélgetett, miközben Óvári Tamás a televíziós csatornáknak nyilatkozott. A pilóták név nélkül elmondták, hogy általában egy évben 800 órát repülnek ugyan, de volt, aki megmutatta egy havi beosztását, amely szerint 66 óra repült idő 124 óra munkaidőt jelent számára. A pilóták az alapbéren felül a repült órák után is kapnak díjazást. Nyáron egy hónapban elérheti a repült órák száma a százat, így a munkaidő a 198 órát.
Ugyanakkor Király József, a Malév humán erőforrás igazgatója az MTI kérdésére azt közölte: éves átlagban a Malév pilótái 700 órát repülnek, ami havonta átlagosan közel 60 órát jelent, a havi átlagos munkaidő pedig 130 óra. Az igazgató megjegyezte: Magyarországon átlagosan 174 óra a havi munkaidő. Nyáron, a szezonban esetenként több a repült órák száma és a munkaidő is, de ez így van a Malévhez hasonló légitársaságoknál is. A munkaidőben természetesen benne van a képzési idő is - fűzte hozzá Király József. A pilótáknak évente többször kell szimulátoron bizonyítaniuk alkalmasságukat.
A pilóták és a légiutas-kísérők követelései között szerepel az is, hogy ne lehessen korlátlan az éjszakai munkavégzés. A pilóták elmondása szerint jelenleg átlagosan heti egy-két éjszakai járatpárt teljesítenek, de a Malév el akarja törölni a heti öt maximumot. Az éjszakai munkavégzést nem szabályozza az EU.
Nincs még megegyezés a szezonális foglalkoztatásban - közölte Óvári Tamás. Eddig a hajózó létszám 10 százalékáig alkalmazhatott a Malév menedzsmentje "külső" pilótákat, ezt a korlátot el akarják törölni.
Király József humán erőforrás igazgató elmondása szerint a pihenőidőre most olyan keretszabályt szeretnének kialakítani, ami egy esetleges bővülés esetén vállalható költséget jelent és kielégítő az alkalmazottak számára is.
Az igazgató magyarázata szerint a pilóták és légiutas-kísérők érdeke a kereset szempontjából az, hogy minél többet repüljenek. Megfelelő pihenőidővel egy Malévhez hasonló légitársaság flottájának egy repülőgépéhez 4,5 repülő személyzet elegendő, a magyar légitársaság esetében ez a szám 4,6. Az igazgató hangsúlyozta, nincs szándék a létszám csökkentésére.
A Malév összesen 232 pilótát és 300 légiutas-kísérőt foglalkoztat, de 30 pilóta fizetés nélküli szabadságon van. A munkabeszüntetést és a demonstrációt a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (HUNALPA) és a Magyar Légiutas-kísérők Egyesülete (HUNACCA) hirdette meg. Ez a két szakszervezett a legszervezettebb, közel 100 százalékos szervezettséggel.
A HUNALPA elnöke az MTI kérdésére elmondta, reméli, hogy az újabb tárgyalási forduló eredményt hoz. A pénteken 10 órára meghirdetett munkabeszüntetést még nem "fújták le".
A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ) közleményben támogatta és fejezte ki szolidaritását a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének munkavállalóiért. A közlekedési ágazatok minden területén biztonsági szempontokat vet fel a megfelelő pihenő idő megléte - írta a KSZOSZ közleményében.