Líbiában áll a termelés
Csökkenéssel indíthat a BÉT
Az árfolyamok csökkenésével indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
2011.03.07 08:26Révuti NorbertGabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője azt mondta: az olajár emelkedése miatt pesszimista a hangulat a nemzetközi piacokon. Megrendült a bizalom, hogy mikor tud helyreállni a termelés Líbiában - tette hozzá.
A nyugat-európai értéktőzsdék is csökkenéssel nyithatnak hétfőn. Ázsia-szerte is árfolyameséssel indult a hét miután a kereskedők inkább biztonságosabb eszközökbe menekítik pénzeiket az egyre romló közel-keleti és észak-afrikai helyzet miatt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,95 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 22.935,89 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 155 forinttal, 0,64 százalékkal 24.300 forintra erősödött, 5,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,36 százalékkal 5.575 forintra nőtt, forgalmuk 9,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,52 százalékkal 570 forintra csökkent, forgalma 1,7 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 575 forinttal, 1,55 százalékkal 37.675 forintra emelkedett, a részvények forgalma 880,2 millió forintot ért el. Szektortársa, az Egis 232,9 millió forintos forgalom mellett 400 forinttal, 2,03 százalékkal 19.300 forintra esett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06