"Nem mindegy, hogy milyen áron"

Fűtést ígér a tartozás-spirálba került EMFESZ

Az Emfesz ügyvezetője az MR1-Kossuth rádiónak elmondta: nincs csődben a cég, de ha nem kap kormányzati segítséget, 300 ezer fogyasztó nyolc százalékkal drágábban kapja a gázt.

2010.12.23 09:42MR1- Kossuth

Az Emfesz Kft. gázszolgáltató szerdán közölte, hogy mintegy hárommilliárd forinttal tartozik neki Pomázi Csaba több cége, a Dunacent Kft., az ENERGOTT Kft., az Alfa-Nova Kft., illetve a Szegedi Hőszolgáltató Kft. Jelezte azt is, hogy jogos követelése érvényesítése érdekében az Emfesz Kft. azonnali hatállyal valamennyi polgári és egyéb jogi eszközt, ideértve egyebek mellett a készfizető kezességek érvényesítését, a felszámolási eljárások megindítását, a finanszírozó bankok értesítését igénybe vesz.

Az Emfesz azt állította, hogy a társaságok, amelyek Szekszárd, Szolnok, Szeged, Székesfehérvár, Dunaújváros, Tatabánya, és Győr távhőszolgáltatását biztosítják, súlyos és rosszhiszemű szerződésszegő magatartása megnehezíti hosszú távú gázvásárlási szerződéseinek előfinanszírozását.


Góczi István, az Emfesz ügyvezető igazgatója az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta, fűtés mindenképpen lesz, tehát „a fogyasztók ellátása bármilyen szituációban garantált”, csak az nem mindegy, hogy milyen áron. Az Emfesz éppen a kedvezményes ár fenntartása érdekében fordult segítségért a kormányhoz – hangsúlyozta. „Azt hiszem, a kormányzat pozitívan fogja értékelni a kérésünket.”

A kérés abból áll, hogy az Emfesznek ne kelljen most, amíg a körbetartozások nem rendeződnek, előre fizetnie a körbetartozásért. „Közel negyvenmilliárd forgótőke van a cégben, és a fűtési szezonban hárommilliárd hiánya is nehézséget okoz” – mondta az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy a cég nincs csődközeli állapotban, hanem a forgótőke hiányáról van szó.

„Vagyis az Emfesz működése fenntartható, csak az a fontos, hogy tőlünk ne kérjék előre a gázszámlát, amit a lakosságtól 75 nap múlva szedünk be.”

Góczi István kiemelte, ha nem sikerül megoldást találni, akkor 300 ezer fogyasztó gázszámlájának összege megemelkedik nyolc százalékkal. Mint mondta, a távfűtés sem szűnik meg - annak ellenére sem, hogy egyes helyeken a csődben lévő Dunacent biztosítja -, de annak a díja is emelkedhet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.