Idén ne várjunk csodát
Jövőre lendül a GDP Magyarországon
Magyarország gazdasági növekedése 2010-ben várhatóan szinten marad, esetleg valamelyest pozitívba fordul, majd 2011-ben csekély növekedésre lehet számítani - írta legfrissebb előrejelzésében a Saxo Bank.
2010.10.18 11:14MTIA bank hétfői közleménye szerint a magyar növekedés motorja pillanatnyilag az export, alakulását főként a német gazdaság fejlődése határozza meg. A német export és a gazdaság egésze eddig jól működött, de az erős euró előbb-utóbb a német export területén is éreztetni fogja a hatását, és ez alól nyilván Magyarország sem bújhat ki.
A bank szerint az egyik gond az, hogy a belső kereslet törékeny, és jelenleg minden kétséget kizáróan inkább tompítja a gazdasági növekedést. Persze érthető, ha a fogyasztók óvatosak, hiszen a háztartások hiteleinek mintegy 65 százaléka svájci frank alapú.
Csakhogy az év során eddig a forint a frankhoz képest mintegy 11 százalékkal értékelődött le, ami az állami szektorban bevezetett bércsökkentéssel együtt továbbra is nyomás alatt tartja a lakossági fogyasztást - hívja fel a figyelmet a Saxo Bank hozzátéve, hogy e tény dacára a fogyasztásnak el kell emelkednie erről a szintről, mert egyébként a kizárólag exportra épülő növekedés nagyon törékeny marad.

A Fidesz-kormány kétségtelenül növelte a politikai kockázatot, amikor berekesztette az IMF/EU hiteltárgyalásokat - jelentik ki a közleményben. Véleményük szerint ezt a lépést szinte kizárólag rövid távú politikai érdekek motiválták. A Saxo Bank arra számít, hogy a kormány hamarosan vissza fog ülni a tárgyaló asztalhoz.
"Egyértelmű, hogy a költségvetés hiánya kormányzati lépéseket követel, ezért az IMF/EU által vázlatosan előterjesztett javaslatok szerintünk előbb-utóbb teljesülni fognak, hiszen az egyenlet egyszerű matematikára épül: Magyarországon az államadósság GDP-hez viszonyított aránya átlépte a 80 százalékot, ami Európában az egyik legmagasabb, ezért az ország további költségvetési hiányt csak akkor engedhet meg magának, ha azt az IMF/EU által szerény kamatok mellett nyújtott hitelek finanszírozzák" - áll a Saxo Bank közleményében.
Szerintük a kormány a költségvetési hiány finanszírozásához igénybe vehető piaci források árával szembesülve elég ösztönzést érez majd az IMF/EU-tárgyalások folytatására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06