3,8-ra gyúrnak
A héten jelenti be Orbán gazdasági akciótervét
Az előzetes tervek szerint Orbán Viktor még ezen a héten fajsúlyos gazdasági bejelentéseket tesz.
2010.10.11 10:09NépszabadságEzt írta a Népszabadság hétfői számában.
A lapnak kormányközeli források úgy fogalmaztak, hogy a várható bejelentéseket akár „kettes számú akciótervnek” is lehet nevezni.
A lap felidézi, hogy a miniszterelnök június 8-án ismertette a parlamentben az első, 29 pontos akciótervet, miután Brüsszelben kiderült: a 2010-es hiánycél nem lehet magasabb 3,8 százaléknál.

Orbán Viktor akkor azt jelentette be: egykulcsos, 16 százalékos lesz az szja, és két év alatt fokozatosan bevezetik a családi adózást. A társasági adó 10 százalékos lesz azoknál a cégeknél, melyek éves forgalma 500 milliós határon vagy az alatt van.
A bankoknak, a biztosítótársaságoknak és a lízingcégeknek pedig a korábbi 13 milliárd helyett közel 200 milliárdot kellett befizetniük a büdzsébe.
A most tervezett bejelentésekről egyelőre kevés konkrétum tudható. A lap egyik forrása azt mondta: ezek nyilvánvalóan a 2011-es büdzsét és a háromszázalékos hiánycélt megalapozó döntések lesznek, melynek legfontosabb eleme az egykulcsos, családi szja, amit a kormány részéről „világszabadalomnak” neveztek.
Emellett lehetnek szociális fronton hangsúlyeltolódások, de napirenden szerepelhet a devizahitelesek megsegítését célzó Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállítása, illetve a kórház-konszolidációs egészségügyi terv is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06