Hosszabb távú gazdaságpolitikára lenne szükség

Kopits: a bankadó ronthat a gazdaság teljesítményén

A Költségvetési Tanács elnöke szerint a magyar gazdaság helyzetén sokat javíthat, ha a kormányzat nemcsak a jövő évi költségvetést, hanem egy hosszabb távú gazdaságpolitikát is kidolgoz, és ahhoz tartja magát.

2010.09.20 12:04MR1- Kossuth

Kopits György a 180 percnek nyilatkozva veszélyesnek nevezte a monetáris politika lazítását.

A Költségvetési Tanács elnöke fenntartja azt a véleményét, hogy a bankadó csökkentheti a gazdaság teljesítményét. Kopits György az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, azért lehet a növekedésre visszafogó hatással a pénzintézeteket sújtó teher, mert a bankok kevesebb tőkét tudnak majd befektetni. A jegybank szerepéről szólva hozzátette, hogy veszélyes lenne lazítani a monetáris politikán, mert az megjelenik az inflációban, és a döntéshozók bizalmát is megrendítené.

Az elnök szerint Magyarország lemondhat a Nemzetközi Valutaalappal kezdett együttműködésről, ha ezt a gazdasági környezet is lehetővé teszi. Kopits György úgy vélekedett, hogy az országnak egyrészt tartania kell magát a költségvetésben kitűzendő háromszázalékos hiánycélhoz, másrészt egy évnél nagyobb távlatban kell gondolkodnia.

A Matolcsy György által emlegetett "adóforradalomról" szólva a szakember úgy vélte, az üdvözlendő, ha az adócsökkentés adóalap-szélesítéssel jár, és ha a több pénzt a kormány be is tudja hajtani az adófizetőkön.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.