Kibuktathatók és üldözhetők?
Zöld mutyik: nehéz bizonyítani a környezetvédelem korrupciós ügyeit
A környezetvédelem területén is vannak korrupciós ügyek, de a hibás rendszer miatt nagy részüket nem tudják bizonyítani. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa által összehívott konferencián a terület szakértői arra kerestek megoldást, hogy ezek az ügyek kibuktathatók és üldözhetők, illetve megelőzhetők legyenek.
2010.05.28 12:35MTIA Korrupció a környezetvédelemben címmel tartott pénteki budapesti konferencián többen megfogalmazták, hogy a korrupciós ügyek egyik fő oka a jog átláthatatlansága.
Földes Ádám, a Transparency International jogi tanácsadója kiemelte, hogy a közbeszerzési törvény szerint éppen azok a szereplők lehetnek átláthatósági biztosok, akik eddig is részei voltak a rendszernek, de nem nagyon segítették elő a szervezetek korrupciómentes működését. Elmondta azt is, hogy előrelépést jelentett a kormány tavaly őszi korrupcióellenes javaslata. A közérdekű bejelentők védelméről szóló törvényt elfogadták, de a közbeszerzési és közérdekvédelmi antikorrupciós hivatal nem alakult meg. Eszerint hiába tesz valaki a közérdek sérelmére vonatkozó bejelentést, mivel nincs hivatal, amely kivizsgálja ezeket az ügyeket; továbbá a közérdekű bejelentők sem kapnak védelmet. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke arról beszélt, hogy szervezetükhöz tavaly több, korrupcióval kapcsolatos lakossági bejelentés érkezett, az ügyekből azért nem lett semmi, mert a bejelentők nem mertek tanúskodni. Több konkrét példát is említett, de hozzátette, hogy egyiket sem sikerült még bizonyítani.
Zlinszky János, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa irodájának főosztályvezetője az MTI-nek elmondta: az általuk vizsgált ügyekben is látják: részben rendszerhiba okozza, hogy a jog kikerülésével előnyöket lehet szerezni és megtartani.
A céljuk ezért az, hogy az intézmények úgy legyenek szabályozva, hogy minél kevesebb lehetőség legyen korrupcióra a környezetvédelemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06