"A hiánycél tarható"

Oszkó gazdasági növekedést ígér - már idén

Oszkó Péter szerint az első negyedéves GDP adatok ismeretében biztosan állatható, hogy idén már nő a gazdaság, és a pénzügyminiszter szerdai budapesti tájékoztatóján megerősítette azt is, hogy a 3,8 százalékos GDP arányos államháztartási hiánycél tartható.

2010.05.12 14:16MTI

Kifejtette: az elmúlt 80 év egyik legnagyobb gazdasági válságát kellett átvészelnie Magyarországnak, s miközben rengeteg problémát sikerült megoldani, bőven maradt még a jövőre is. "Az elmúlt egy év a probléma megoldásáról és nem annak keletkezéséről szólt" - fogalmazott Oszkó Péter.

A gazdaság állapotát jelzi, hogy éves összehasonlításban 0,1 százalékos, illetve kiigazított alapon 0,2 százalékos GDP növekedést közölt a KSH, ami azt mutatja, hogy a GDP idén már növekedni fog, véget ért a recesszió Magyarországon - mondta.

Hangsúlyozta azt is, hogy országok tucatjainak strukturális problémáit tekintve, a magyar költségvetés igen jó állapotban lévő, stabil költségvetésnek minősíthető. Sok országban örülnének a hatalmat átvevő kormányok egy ilyen egyensúlyi állapotú államháztartásnak - mondta. Oszkó Péter megerősítette: "kormányzati szándéktól függ, hogy Magyarországon tartja-e a hiánycélt az új kormány. Ha az új kormány tartani kívánja a 2010-re tervezett GDP arányosan 3,8 százalékos hiánycélt, akkor az tartható, természetesen a megfelelő intézkedésekkel".

Megjegyezte azt is, hogy miközben a költségvetésben vannak kockázatok, amelynek mértéke néhány tizedszázalékot jelent, "a mai világban ez természetes, s ezeket a kockázatokat kell kezelnie az új kormánynak". Oszkó Péter elmondta: áprilisban 27,1 milliárd forintot, az első négy hónapban 637 milliárd forintot tett ki az államháztartási hiány, ami az éves tervezett hiány 72,5 százaléka. A Pénzügyminisztérium május végére a korábbival megegyező, 719,4 milliárd forintos deficitet vár, ez az éves prognosztizált hiány 82 százaléka és a GDP 2,7 százalékának felel meg - tette hozzá. Nem kívánta véleményezni a most felálló kormány tervezett lépéseit, de újságírói kérdésre elmondta: a szaktárca kiszámolta, hogy a költségvetésnek 400 milliárd forintjába kerülne a szuperbruttó megszüntetése.

Jelezte azt is, hogy a személyi jövedelemadó csökkentése növelheti a lakosság kiadásait, de munkahelyeket nem teremt. A 24 milliárd euró összeget kitevő devizahitelek forintra való átalakításával a jelenlegi kormányzat is foglalkozott, de nem talált megfelelő megoldást a teljes összeg átkonvertálására - válaszolta újságírói felvetésre a pénzügyminiszter.

Hozzátette azt is, hogy ugyanakkor a bajba jutott devizahitelesek számára programot dolgozott ki a kormány.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.