Megbolydult

Egyre többet fizetnek ki a biztosítók a szélsőséges időjárás miatt

A heves kora nyári időjárási események miatt egyre több kártérítést kell kifizetniük a biztosítótársaságoknak - írta keddi számában a Világgazdaság, amely szerint az elmúlt évek tapasztalatai és a meteorológusok véleménye alapján 2010-ben is extrém időjárási eseményekben gazdag nyárra számíthatunk.

2010.05.04 08:34Világgazdaság

A lap a Generali Biztosító adataira hivatkozva azt írta: míg a társaságnál bejelentett károk 10 százaléka keletkezett az időjárás viszontagságai miatt 2000-ben, addig 2009-ben ez az arány már elérte a 23 százalékot. Az Aegondirekt.hu adatai szerint 2009-ben 45 ezer vihar, felhőszakadás, jégverés vagy villámcsapás által okozott kárt jelentettek be, ezek a lakásbiztosítások körébe tartozó káresetek mintegy 43 százalékát tették ki.

A Világgazdaság összesítése szerint a legtöbb meteorológiai kárbejelentés a középső, az északi és a keleti országrészből, vagyis Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyékből érkezik, a legkevesebb viharkár pedig a délnyugati területeken tapasztalható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.