The fall of the mall?
Csökkennek a bevásárlóközpont-fejlesztések Európában
Tavaly Európában jelentősen csökkentek az új bevásárlóközpont-fejlesztések: a Cushman & Wakefield új "Európai Bevásárlóközpont Fejlesztések" című tanulmánya szerint nem valószínű, hogy a fejlesztések 2012 előtt növekedésnek indulnak.
2010.03.26 16:23MTIA 2009-es évben összesen 7,4 millió négyzetméter újonnan épült bevásárlóközpontot adtak át Európában, ez 19 százalékos csökkenés a 2008-as évhez képest, és az elmúlt 15 év legnagyobb visszaesése - áll a nemzetközi ingatlan-tanácsadó elemzésében, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez. 2010-ben előreláthatóan 6,1 millió négyzetméter új területet adnak át, míg 2011-ben csupán 5 millió négyzetméter új területtel várható a mélypont, mely összesen 46 százalékos visszaesés a 2008-as 9,3 millió négyzetméteres csúcshoz képest.
2009-ben Törökország elvesztette első helyezését a fejlesztés alatt álló területek mértékét illetően, és ismét Oroszország vette át a vezetést, 2,5 millió négyzetméter építés alatt álló, várhatóan 2011 végén átadásra kerülő területtel. Az egyik legnagyobb visszaesést Románia produkálta, amely a 7.-ről a 10. helyre esett vissza több fejlesztés leállítása miatt. Az átadások mértéke itt 2011-ben várhatóan 130,000 négyzetméter lesz, ez jelentős csökkenés a 2008-as rekord 750.000 négyzetméter újonnan átadott bevásárlóközpont területhez képest. Nyugat-Európában Olaszország, Franciaország és Spanyolország területén adták át a legtöbb bevásárlóközpontot 2009-ben.
Mivel az olasz piac kiemelkedően rugalmasnak bizonyult, itt a 2010 és 2015 közötti időszakra tervezett fejlesztéseknek csak 20 százalékát állították le, és jelenleg is több mint 1 millió négyzetméter bevásárlóközpontot építenek az ország területén. A fejlesztési aktivitás Franciaországban is megnőtt, itt 880.000 négyzetméter terület áll jelenleg is építés alatt. Jelenleg a legnagyobb európai bevásárlóközpont-fejlesztés a Westfield által épített 186.500 négyzetméter területű Stratford City, amely Londonban, a 2012-es olimpiai stadion mellett helyezkedik el, és várhatóan 2011-ben nyitja meg kapuit. Magyarország 2009-ben 69.500 négyzetméter átadott bevásárlóközpont területtel a 33 vizsgált ország ranglistáján a 22. helyen állt. Az idei évben csupán 37.000 négyzetméter újonnan épülő bevásárlóközponttal a 28. helyre csúszik vissza, de a várható átadások hatására 2011-ben ismét előrébb kerülhet a rangsorban. Hardy Ilona, a Cushman & Wakefield budapesti irodájának piackutatási vezetője elmondta:
"A bizonytalan piaci körülmények miatt nehéz előre jelezni a 2011 után átadásra kerülő területek mennyiségét. Az elmúlt évben Magyarországon több bevásárlóközpont építését függesztették fel ideiglenesen. A gazdasági környezet javulásával, valamint a finanszírozás egyszerűsödésével, ezen fejlesztések újraindulása rövid és középtávon jelentősen megnövelheti a tervezett bevásárlóközpont területeket. Számos tervezett központ átadása csúszik, ami kínálati hiányt idézhet elő az elkövetkező 2 évben. A befektetői étvágy egyenletesen növekszik ,és a jó épületek nem lesznek sokáig eladók."
Szabó Viktória, a Cushman & Wakefield partnere és a budapesti kiskereskedelmi üzletág vezetője hozzáfűzte: "A kihívásokkal teli 2009-es év után, 2010 második felében csekély javulásra számíthatunk, de jelentősebb GDP-növekedés, valamint a kiskereskedelmi piac fellendülése csak 2011-től várható. Bár hosszú távon több kiskereskedelmi fejlesztés is kilátásban van Magyarországon, jelenleg leginkább a meglévő bevásárlóközpontok újrapozícionálása és tökéletesítése határozza meg a piacot."