Megkerülték a közbeszerzési eljárást?
Gyerekként kezelnek? A KDNP szerint törvénysértő volt egy játszótér felújítása Terézvárosban
Wertán Zsolt Zoltán kereszténydemokrata képviselő szerint törvénysértő módon, a közbeszerzési eljárást megkerülve újította fel a terézvárosi önkormányzat szocialista vezetése a kerületben a Hunyadi téri játszóteret.
2010.02.18 12:58MTIA politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: a közbeszerzési eljárást megkerülve, a mintegy 27-28 millió forintos összértékű beruházást "vélhetőleg valamelyik havernak" adták oda.
Az MTI kérdésére elmondta, hogy az árubeszerzésnél 8 millió forint az értékhatár és a szocialista vezetés 11 milliót költött, az építési beruházásnál az értékhatár 15 millió forint lett volna, de a kerület 16 millió forintot fordított erre a célra. Kitért arra is, hogy 2009 októberében a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult a beruházás vizsgálatát kérve. Mint mondta, a bizottság februárban az eljárás megindításáról döntött, a képviselőtestületi ülésen azonban nem kapott érdemi választ arra, miért lépte túl a kerületi vezetés a közbeszerzési értékhatárt.
A fővárosi politikus azt mondta: a terézvárosi szocialisták egy törvény nélküli társadalomban éreznék jól magukat. "Terézváros gyanúsított szocialista vezetése akkor működne jól, ha nem volnának Magyarországon törvények, mert a törvényeket be kell tartani" - fogalmazott Wertán Zsolt Zoltán.
Utalva arra folyamatban lévő ügyészségi, rendőrségi vizsgálatokra, azt mondta, a szocialisták lépten-nyomon összeütközésbe kerülnek a törvénnyel. Megjegyezte: a játszótér funkcionálisan sem felel meg a követelményeknek, mert nem mérték fel, hogy a környéken lakók gyerekei életkora, a gyermekszám alapján milyen játszótérre lenne szükség.
A játszótéren szerinte így nincs olyan eszköz, ami a 2-5 éveseknek biztonságos játékot biztosítana, a bejárati kapukról elfelejtették a biztonsági zárat és a kapuk minősége sem biztos, hogy megfelel az átlag feletti igénybe vételnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06