Tavasszal beléphetünk az ERM-2-be
Jövőre megáll a GDP visszaesése
Az idei 6,5 százalékos visszaesés után jövőre már nem csökken a magyar GDP - mondta kedden Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, aki szerint 2010 tavaszán be lehet lépni az euró előszobáját jelentő ERM-2 rendszerbe.
2009.12.15 13:27MTIVértes András közölte: a világgazdaság nagy részében - Magyarország a kivételek közé tartozik - technikailag véget ért a recesszió a harmadik negyedévben, hozzátéve, hogy az USA-ban 2,5 százalékkal az Európai Unióban 4,0 százalékkal csökken idén a GDP. Éves összehasonlításban a magyar gazdaság az utolsó negyedévben még 4,5 százalékkal zsugorodik, de negyedév/negyedéves alapon már növekedésnek indul - felelte az MTI kérdésére Vértes András.
Elemzése szerint Magyarországon a belföldi kereslet 11 százalékos zuhanása, ezen belül is az olvadó lakossági fogyasztás és a készletleépítés áll a GDP csökkenése mögött, szemben Nyugat-Európával, ahol a beruházások mélyrepülése figyelhető meg. Miközben a világgazdasági válság fő fenyegetését: az árfolyam- és likviditási krízist kivédte a magyar gazdaságpolitika, nagymértékű, a GDP 3-4 százalékát jelentő újabb egyensúlyi korrekciót hajtott végre, elsősorban a költségvetési kiadások lefaragásával, kisebb mértékben (nyugdíj, szociális ellátások, adó átrendezés) rendszerjellegű változtatásokkal - magyarázta a GKI elnöke.
Kockázatos világban kockázatos a költségvetés - jelezte Vértes, aki szerint "kockázatos, de korrekt az elfogadott jövő évi költségvetés, a GDP arányosan 3,8 százalékos hiány megvalósítható, csak akarni kell", megjegyezve, hogy az állami vállalatok egyszeri konszolidációs igénye a GDP 1,5 százalékára rúg.
A szakértők között egyetértés van abban, hogy a bevételi oldal bizonytalan, ezért van szükség a 200 milliárd forintot meghaladó tartalékra - tette hozzá. Mielőtt a következő kormány lehetséges költségvetési forgatókönyveit ismertette a GKI elnöke, annak kettős kommunikációját jelezte: "az ellenzék kifelé, a jelenlegi gazdaságpolitika folytatását ígéri, befelé viszont annak elvetését, ami kommunikációs zűrzavarhoz vezet".
Vértes András szerint a következő kormány három költségvetési stratégiát követhet: a nem ajánlott modell tartósan nagyobb deficitet jelent, amit a nemzetközi szervezetek és a pénzpiacok sem fogadnának el, "7,0-7,5 százalékos hiány szóba sem jöhet". Az elfogadható: az állami vállalatok konszolidációja struktúraváltással egybekötve, ami 5 százalékos hiányt okoz jövőre, majd négy százalékot 2011-től. A legkedvezőbb megoldás: struktúraváltással, reformokkal egybekötött állami konszolidáció, jelentős adócsökkentés mellett, ami átmenetileg 5 százalékos, vagy kissé nagyobb deficitet jelent, majd 2011-től 3 százalékos deficitet, amit össze kell kötni egy 2014. évi euró bevezetési dátummal, - fogalmazott a GKI elnöke.
Vértes András azt ajánlotta, hogy még ez a parlament hagyjon jóvá eurócsatlakozási menetrendet a lehető legnagyobb többséggel, s ebben az esetben 2010 tavaszán be lehet lépni az euró előszobáját jelentő ERM-2 rendszerbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06