Vitatott tanácsadói szerződések

Burány Sándor: a Fidesz olyan gyakorlatot kifogásol, amelyet előszeretettel alkalmazott

A Fidesz olyan gyakorlatot kifogásol, amelyet előszeretettel és jóval nagyobb mértékben alkalmazott kormányzása idején - nyilatkozta Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára az MTI-nek annak kapcsán, hogy válaszolt Cser-Palkovics András levelére, amelyben a fideszes országgyűlési képviselő a minisztérium tanácsadói szerződéseiről kért tájékoztatást.

2009.09.26 12:17MTI

Burány Sándor megjegyezte: Cser-Palkovics András nem ismeri a Fidesz kormányzási gyakorlatát, amikor két év alatt több mint 600 szerződést kötött a gazdasági tárca 625 millió forint értékben, a feladatait pedig jóval nagyobb létszámban látta el, mint a jelenlegi.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapján közzétett válaszlevélben Burány Sándor azt írja, az NFGM a rendkívül összetett feladatköréből adódóan rendszeresen igénybe vesz megfelelő tapasztalattal rendelkező külső szakértőket. A tanácsadók igénybevétele megszokott gyakorlat mind a gazdasági szférában, mind pedig az államigazgatásban.

Minden olyan esetben így járunk el, amikor egy adott szakmai feladatot költséghatékonyabban el lehet végeztetni piaci szereplővel, mintha arra folyamatos jogviszonyban köztisztviselőt alkalmaznánk, amelyre egyébként sincs lehetőség a tárca szűkös létszámkerete miatt - írta válaszában az államtitkár. "Meggyőződésem szerint ugyanez, a hatékonyságra való törekvés vezérelte 1998 és 2002 között Chikán Attila, illetve Matolcsy György miniszter urak által vezetett Gazdasági Minisztériumot is, amikor különféle kommunikációs és tanácsadói feladatokra szerződések százait kötötte. Például 2000-ben és 2001-ben a minisztérium 681 különböző szerződést kötött külsős tanácsadói, kommunikációs és egyéb feladatokra, összesen közel 625 millió forint értékben. Mindehhez hozzátartozik, hogy 2001-ben a Gazdasági Minisztériumban az alkalmazottak létszáma 568 fő volt. Napjainkra az NFGM - mint általános jogutód - által felügyelt szakmai területek száma lényegesen bővült, többek között területfejlesztéssel, fejlesztéspolitikával. Emellett az a tény, hogy ma már hazánk az Európai Unió tagja, ugyancsak többletfeladatokat jelent a tárca számára. Mindezek ellenére jelenleg csupán 408 fő dolgozik a tárcánál" - írta az államtitkár.

Burány Sándor a válaszlevélben kiemelte, hogy az NFGM, illetve jogelődje, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium mőködésének reformja során az elmúlt években több mint 20 százalék költségcsökkentést ért el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.