Támad a szuperbruttósítás

DTM: érdemes lenne átgondolni a családi adóztatás bevezetését

Az RSM DTM Hungary adótanácsadó és pénzügyi szolgáltató cég szerint érdemes lenne átgondolni a családi adóztatás bevezetését, amin keresztül a bérjövedelemből élő, több gyermeket nevelő családokat lehetne kedvezőbb helyzetbe hozni, és a segélyeken élőket is a munka irányába lehetne terelni.

2009.04.20 17:59MTI

A RSM DTM Hungary sajtóközleménye szerint a családi adóztatás kidolgozására 2010-ig elegendő idő áll rendelkezésre, ez azonban munkahelyteremtés nélkül, önállóan nem valósítható meg. Az áfa jelentősebb mértékű emelésére szükség van a költségvetési és az egyensúlyi helyzet stabilizációjához - állapítja meg a cég.

A közlemény idézi Kalocsai Zsoltot, az RSM DTM Hungary vezérigazgatóját, aki szerint a jelenlegi kifejezetten alacsony inflációs környezet az áfa-emeléshez megfelelő környezetet biztosít, ennek inflációs hatása pedig a következő évben várhatóan már nem jelentkezik. A 18 százalékos áfakulcs bevezetését az RSM DTM szerint politikai gesztusként kell értelmezni, nem jelent jelentős csökkentést a korábbi 20 százalékos kulcshoz viszonyítva, így valószínű, hogy az adott termék-, illetve szolgáltatáskörben a végfelhasználók számára nem lesz érzékelhető.

A szakértők szerint szerencsésebb lett volna az alapélelmiszerek tekintetében egy lényegesen kedvezőbb kulcsot bevezetni, a távhőszolgáltatás esetében pedig a 18 százalékos helyett a 25 százalékos kulcsot alkalmazni. Júliusban ugyanis a fűtési szezon véget ér, a 2009/2010-es fűtési szezonban pedig - amennyiben a forint nem gyengül jelentősen - a felhasznált földgáz árcsökkenésén keresztül érezhetően csökkenni fognak a távhőszolgáltatás díjai.

A szuperbruttósítással kapcsolatban a közlemény kiemeli: amennyiben a minimálbér adómentessége megszűnik, ez az alsóbb jövedelemkategóriákban adóteher-növekedéshez vezetne, így 2010-től szükség lehet a minimálbér összegének jelentősebb emelésére, ami a jelenlegi gazdasági környezetben a munkaadói oldal ellenállásán elvérezhet.

A tanácsadó cég szerint fontos volna, hogy további lényeges lépésekre kerüljön sor a jövedelmeket sújtó adók és járulékok területén, hiszen míg a környező országokban az elvonás a bérekre vetítve 40 százalék körüli, addig Magyarországon bőven meghaladja az 50 százalékot. A társaságokat érintő javaslatokkal kapcsolatban megállapítja: amennyiben a jelenleg európai viszonylatban is korszerűnek mondható társasági adótörvényből kigyomlálják a kedvezményeket, amelyeknek köszönhetően a 2008-as effektív társasági adóterhelés 12 százalék körüli volt, a társaságok jelentős adóemelkedést fognak tapasztalni.

Különösen érdemes óvatosan kezelni a kiemelt kedvezményeket (ilyen például a jogdíj 50 százalékos kedvezménye), mert ezek miatt sok multinacionális vállalat tart fenn adójogi vagy tényleges telephelyet Magyarországon, és fizet társasági adót, így a kedvezmények megszüntetése oda vezet, hogy ezek kivándorolnak Magyarországról
- hívja fel a figyelmet a tanácsadó cég.

A Bajnai-adócsomag első megismert javaslatai a helyes irányt képviselik, hiszen ma Magyarországon túl kevesen fizetnek kifejezetten magas adókat, a feketegazdaság pedig jelentős arányt képvisel. Ennek megfelelően első körben a fogyasztást és a vagyont terhelő adókat szükséges emelni, s egyidejűleg a bért terhelő adók és járulékok jelentős csökkentésére van szükség a gazdaság teherbíró képességével arányosan.

Ezen kívül szükséges lenne az adózási adminisztráció jelentős egyszerűsítése, valamint az adóhatóság működésének racionalitása is - állapítja meg az RSM DTM Hungary tanácsadó cég.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.