A kormányváltás stabilizálja majd a forintot?
Nyitás után: vészesen zuhant a forint
A hajnali stagnálás után hétfőn reggel közel két százalékkal gyengült a forint az euróhoz képest. Elemzők szerint ez a belpolitikai helyzet hatása!
2009.03.23 10:04MTIA budapesti bankközi devizapiacon az eurót háromnegyed kilenckor 303,75 forinton jegyezték, miközben a hajnali órákban, az intenzívebb kereskedés megindulása előtt azonban 307 forint feletti kötések is előfordultak, péntek délután 300,00 forint körül volt a jegyzés.
A kereskedők úgy látják, a kormányfő távozás szándékának bejelentése egyelőre növelte az eddig sem jelentéktelen befektetői bizonytalanságot, a helyzet érdemi megváltozása csak a majdani új kormány programjának, vezetőjének, összetételének, támogatottságának megismerése után képzelhető el.
Rövid távon bíznak abban, hogy az elemzőknek sikerül majd megmagyarázni, elhitetni a befektetőkkel, hogy ez a kormányváltás most inkább stabilizáló, mint destabilizáló lépés. Ugyanakkor hangsúlyozták: a jelenlegi helyzetben nem lebecsülendő teljesítmény lenne már a mostani árfolyamszint megtartása is, hiszen a gazdaság makromutatóiról is egyre kedvezőtlenebb előrejelzések kerülnek nyilvánosságra: a világgazdaság lassulása, az európai partnerek gazdasági visszaesése miatt a vártnál is nagyobb mértékben eshet a GDP, a magasra szökött forintárfolyam miatt romolhat az infláció, nőhet a munkanélküliség.
"Ebben a helyzetben csak azt lehet kedvező hírnek tekinteni, hogy a megalakuló kormánynak esetleg nagyobb lehet a mozgástere. Addig azonban, amíg az új kormány megkezdheti a válság hatásai elleni küzdelmet, arra kell számítani, hogy a piacon gyorsan változnak majd az árfolyamok, nagy lesz a volatilitás" - mondta egy kereskedő.
A kereskedők szerint a monetáris tanács hétfőn nem változtat az alapkamaton - e tekintetben nem teremtett új helyzetet a hét végi bejelentés, hiszen az MNB-nek semmiképpen sem feladata a politikai eseményekre történő azonnali reagálás; úgy vélik a jegybank szükség esetén a továbbiakban is inkább csendes, kevésbé látványos beavatkozásokkal próbál majd beavatkozni a forint védelmében.
Több kereskedő is azt emelte ki, hogy a bizonytalanságot fokozó belpolitikai bejelentésre piaci szempontból talán nem is lehetett volna kedvezőbbet találni a jelenlegi nemzetközi pénzügyi helyzetnél. Szerte a világon tőzsdei felfutást, a kockázatvállalási hajlandóság erősödését okozta a bejelentés, hogy az Egyesült Államokban komoly befektetőket is be kívánnak vonni a korábban toxikusnak tartott, immár "méregtelenített" eszközök felvásárlásába. Így hétfőn az ázsiai piacok jelentős többlettel zártak, Európa pozitívan kezdett, és komoly javulást jeleznek előre az amerikai határidős indexek is
. Újabb lendületet vett az euró erősödése a dollárral szemben: az árfolyam 1,37 felett alakul, járt 1,3725-ön is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06