Március 18-ig lehet pályázni!
Másfél milliárd forint munkahelyteremtő beruházások támogatására
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatot hirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatására, a hazai forrásból finanszírozott program keretében összesen 1,5 milliárd forint támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére.
2009.02.28 08:30MTIA pályázat fő célkitűzései között szerepel az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása, a regionális különbségek mérséklése, illetve a fejlődőképes vállalkozások piaci pozíciójának megerősítése. A pályázaton a Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező vállalkozások, szervezetek vehetnek részt.
A beruházást legkésőbb 2009. november 30-ig kell befejezni. Támogatás kapható a projekt keretében beszerzett új műszaki berendezésekre, gépekre, egyéb berendezésekre és felszerelésekre, továbbá az immateriális javak közül a találmány, a szabadalom, a licence és a know-how beszerzése során felmerülő költségekre.
Hátrányos helyzetű kistérségek esetében az új épület, épületrész építési költségei is elszámolhatók. A támogatás mértéke új munkahelyenként legfeljebb 800 ezer forint, amelyhez új munkahelyenként 200 ezer forint kiegészítő támogatás nyújtható, amennyiben a beruházás hátrányos helyzetű kistérségben valósul meg. Új munkahelyenként további 200 ezer forint támogatás kérhető, amennyiben a leghátrányosabb helyzetű kistérségek valamelyikében kerül megvalósításra a projekt. Munkaügyi kirendeltségen nyilvántartott munkanélküli felvétele esetén további 200 ezer forint igényelhető az új munkahelyek után.
A pályázó maximum 1,5 millió forint támogatást igényelhet új munkahelyenként. A pályázaton elnyerhető támogatás maximális nagysága 80 millió forint, illetve hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken történő beruházás esetében 160 millió forint. Amennyiben az újonnan létrehozott munkahelyek száma meghaladja a 300 főt, úgy a támogatás mértéke további 100 millió forinttal növelhető. A támogatás intenzitása nem haladhatja meg a jogszabályban meghatározott, régiónként eltérő, a beruházás elszámolható költségeinek 25 és 50 százaléka közötti mértéket.
A beruházás kapcsán beszerzett eszközöket a beruházás befejezésétől számított 5 évig (kis- és középvállalkozás esetén 3 évig) kell fenntartani és üzemeltetni az érintett régióban. A létszámra vonatkozóan 3 éves (kkv esetén 2 éves) továbbfoglalkoztatási kötelezettség áll fenn.
A pályázatot a beruházás helyszíne szerint illetékes munkaügyi központhoz lehet benyújtani 2009. március 18-ig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06