Nem minden üzletágat tépte meg a recesszió

A takarítócégek jól járnak a válsággal

Az elsősorban takarítással és építőipari tevékenységgel foglalkozó Jánosik és Társai Kft. 2009-ben is az árbevétel növekedésére számít, a bővülés ugyanakkor várhatón kisebb lesz az elmúlt években megszokottaknál.

2009.01.24 10:50MTI

Jánosik Lajos tulajdonos kifejtette: a társaság bevételeinek növekedését elsősorban az teszi lehetővé, hogy a nagyobb cégek jellemzően a kiszolgáló személyzet, így például a takarítók és a portások elbocsátásával kezdik a gazdasági recesszió miatt kényszerű leépítéseket. 

A munka elvégzését pedig külön ezekre a munkákra szakosodott cégekre bízzák. A cég tulajdonosa ismertette: az építőipari tevékenység és a takarítás mellett üzemeltetési, külterület gondozási, illetve őrző-védőszolgáltatásokat nyújtanak. 

A társaság megbízásai között a zöldmezős beruházások, épület-felújítások mellett 2009-ben mintegy fél milliárd forint értékben tervezi oktatási intézmények, iskolák és óvodák bővítését, felújítását és akadálymentesítését. A cég tevékenységét várhatóan átstrukturálják, de továbbra is megmarad fő tevékenységként a piacvezetőnek mondható takarítás, illetve fontos ágazatként az őrzés-védelem is. 

A miskolci központú Jánosik és Társai Kft. 2008. december 31-i mérlege szerint a cég árbevétele meghaladta a 4,1 milliárd forintot, amely 1,1 milliárd forinttal nagyobb, mint az előző évben. A tulajdonos az előző évinél mintegy 400 millió forinttal nagyobb, 4,5 milliárd forintos bevételre számít 2009-ben. Az 1989-ben alapított cég 250 dolgozót foglalkoztat, és a kiterjedt alvállalkozói körrel együtt további mintegy 1.000 embernek biztosít munkalehetőséget. A vállalat 96 százalékban Jánosik Lajos tulajdonában van, a cég saját tőkéje megközelíti az 1 milliárd forintot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.