Áremelés áremelés hátán

Emelkednek a BKV-tarifák és a közműdíjak

A közszolgáltatási díjak és a BKV-tarifák jövő évi, infláció feletti emeléséről döntött csütörtöki, idei utolsó ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A testület egy héttel ezelőtt szavazategyenlőség miatt nem tudta elfogadni az előterjesztett javaslatokat, ám az MSZP-SZDSZ-koalíciónak most sikerült biztosítania az egyfős többséget.

2008.12.18 14:59MTI

A Világgazdaság csütörtöki számában arra hívta fel a figyelmet, hogy a budapesti tömegközlekedés a visegrádi térségben - euróban kifejezve - a legdrágább.

Az újabb emeléssel a vonaljegy ára az elmúlt hetek 265 forint/eurós átlagárfolyamán elérné az 1,10 eurót, ez érezhetően magasabb a prágai tarifáknál, a varsói és a pozsonyi szintnek közel kétszerese, a bukarestinek és a belgrádinak pedig a háromszorosa - írja a gazdasági lap.

A közgyűlés döntött a jövő évi közműdíjak emeléséről is. E szerint a kéményseprési és a szennyvízszippantási díj 7-7 százalékkal, a vízdíj 8,4 százalékkal, a csatornadíj csaknem tíz százalékkal, a szemétdíj mintegy 14 százalékkal emelkedik január 1-jével.

Ellenzéki képviselők a vízdíjemeléssel összefüggésben arra mutattak rá, hogy a részben külföldi, részben fővárosi tulajdonban lévő cég jövőre 3,6 milliárd forintos "eredménytermeléssel", osztalékkal számol, miközben a hálózat felújítására alig jut forrás

A temetkezés felerészben közszolgáltatási tarifái átlagosan 6,7 százalékkal, szabadáras tarifái 4 százalékkal nőnek.

Tarlós István a Fidesz-KDNP frakciószövetség nevében azt közölte, azért nem támogatják a díjemeléseket, mert azok "felesleges pluszterheket" rónak a fővárosiakra, különösen a lakótelepen élőkre.

Álláspontja szerint az infláció feletti emelések sem szociálisan sem pedig közgazdaságilag nem indokolhatók. Az egy héttel ezelőtti ülésen a szavazásnál a várost vezető MSZP-SZDSZ-koalíciónak nem volt meg az egyfős közgyűlési többsége, mivel Havas Szófia (MSZP) nem jelent meg az ülésen.

A mostani ülés koalíciós többségének biztosítása is bizonytalan volt egy ideig, mert az egyik szocialista képviselő, Andó Sándor háromnegyedórás késéssel jelent meg. Az MSZP frakció ezért szünetet kért, hogy a képviselő a napirend szavazására megérkezzen. A közgyűlés a nap folyamán várhatóan dönt az új teherforgalmi stratégia életbeléptetéséről is. Eszerint az egész város területe teherforgalmi korlátozás alá esik, az átmenő teherforgalomnak az M0-ás körgyűrűt kell használnia.

Mivel az M0-ás autóútnak a 10-es és 11-es út közötti szakasza nem épült meg, a tehergépjárművek használhatják az M3-as autópálya bevezető szakaszát, a Hungária és a Róbert Károly körutat, valamint több óbudai utat.

Az ülés után a Fővárosi Közgyűlés közmeghallgatást tart.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.