Zalakomárnál készül az első kettő

Épülnek az INA logóit viselő benzinkutak Magyarországon

A Mol Zalakomárnál, az M7-es autópályán építi az első két olyan magyarországi benzinkutat, amelyek a résztulajdonában álló horvát stratégiai partnere, az INA logóit viseli.

2008.12.14 14:00MTI

A két töltőállomás a sztráda 193-as kilométerszelvényénél épül, és várhatóan 2009 januárjában nyílik meg.

Az MTI helyszíni tapasztalatai szerint a kutakat már "felöltöztették", vagyis elkészültek a horvát olajtársaság stílusjegyeit viselő létesítmények, és felállították már az INA jelzésével ellátott árinformációs oszlopokat is.

Geszti László,
a Mol-csoport kiskereskedelmi ügyvezető igazgatója a társaság korábbi közleményében úgy fogalmazott: a 2003 óta stratégiai partnerségben működő cégek között az együttműködés megerősítésének újabb lépése a kutak megnyitása.

Niko Paulinovic, az INA igazgatótanácsának tagja, kiskereskedelmi ügyvezető igazgató közlése szerint az elmúlt öt év kölcsönös előnyöket hozott az INA és a Mol számára a közös kutatásokon át az akvizíciókig.

A Mol 2003-ban vásárolta meg az INA 25 százalék plusz egy részvénypakettjét, az idén októberben pedig nyilvános vételi ajánlat eredményeként összesen több mint 47 százalékos tulajdoni arányt szerzett a legnagyobb horvát olaj- és energetikai társaságban.

A Mol több mint ezer töltőállomást üzemeltet Közép- és Délkelet-Európában. Az INA piaci értéke 2008 nyarán meghaladta az 5,5 milliárd dollárt.

A Horvátországban betöltött kulcsszerepe mellett kutatási és termelési tevékenységet folytat Angolában, Egyiptomban és Szíriában.

Az INA 100 százalékos leányvállalata, a Crosco szerviz-szolgáltatásokat nyújt Líbiában, az Egyesült Arab Emirátusokban, Katarban, Szíriában és egyéb afrikai országokban, valamint a Közel-Keleten.

Az INA tulajdonában van Horvátország 2 finomítója (Rijekában és Sisakban), ezen felül 435 kútból álló hálózatot működtet az országban és további 49 benzinkutat Délkelet-Európában.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.