FM
Eddig másfél millió hektár parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel
1500 hektáron kellett hatósági eljárást indítani, a kiszabott bírság összege mintegy 4 millió forint.
2016.08.24 12:43MTI
A hétfői adatok szerint másfél millió hektár parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel eddig, és 1500 hektáron kellett hatósági eljárást indítani, a kiszabott bírság összege mintegy 4 millió forint - közölte Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese szerdán Dunakeszin sajtótájékoztatón.
A Pest Megyei Kormányhivatallal és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) közösen tartott eseményen Szalkai Gábor felidézte: már hagyományosnak mondható, hogy az FM és a Belügyminisztérium együttműködésében rendőrségi helikopterek segítik a parlagfű elleni hatósági munkát.
A főosztályvezető-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a földtulajdonosok, földhasználók, akik még nem teljesítették kötelezettségüket, minél hamarabb végezzék el a mentesítést. Emlékeztetett rá: 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírságra számíthat az, aki nem tartja rendben a területét.
Tarnai Richárd kormánymegbízott az állami szervek együttműködésére utalva kiemelte: éppen azért jött létre az államigazgatáson belül az integráció, hogy az ilyen programok megvalósulhassanak. A részletekről szólva elmondta, hogy a helikopteren a Pest Megyei Kormányhivatal egy növényvédelmi és egy földhivatali szakembere ül, és már a légi felderítéskor megtörténik a növény beazonosítása és a tulajdonos megállapítása.
A kormánymegbízott jelezte azt is, hogy az elmúlt években egyre jogkövetőbb magatartást tapasztaltak, és látható, hogy jól beazonosítható és egyre kisebb területekre korlátozódik a fertőzött területek nagysága.
Tarnai Richárd emlékeztetett rá: amennyiben a földtulajdonos a felszólításra nem végzi el a mentesítést, a kormányhivatal végezteti el a munkát és kiszámlázza az összeget.
Jordán László, a Nébih elnökhelyettese arra mutatott rá, hogy a parlagfű elleni védekezés nemcsak növényvédelmi, hanem közegészségügyi kérdés is, azért az FM és a Nébih olyan stratégiát követ, amely nem merül ki a hatósági eljárásokban, hanem preventív módon is tenni kíván a parlagfű ellen. A társadalom minden tagját próbáljuk megszólítani és tudatosítani mindenkiben a problémát - mondta -, ennek egyik eszköze például az általános iskola alsó tagozatosainak készített játékos ismeretterjesztő kisokos.
Az elnökhelyettes hangsúlyozta, hogy a kormányzati szerveknek két lehetőségük van a parlagfű elleni védekezésben: a hatósági eljárás és a figyelemfelkeltés. Szólt arról is, hogy mivel a mezőgazdasági területek a leginkább érintettek, a termelőknek képzéseket szerveznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06