Légi közlekedés
Több utas, nagyobb profit a Wizz Airnél az első negyedévben
Növelte utasszámát, árbevételét és üzemi eredményét is a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság az első negyedévben a tavalyihoz képest, az előrejelzésekben viszont csökkentette kapacitásbővítési terveit.
2016.07.21 05:30MTIA légitársaság keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Wizz Air az első negyedévben 17,9 százalékkal több, 5,8 millió utast szállított, árbevétele 9,8 százalékkal 364 millió euróra nőtt. Ezen belül a jegyárból származó bevétel 3, míg a kiegészítő bevétel 20 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az üzemi költségek ennél kisebb mértékben, 7,8 százalékkal 321 millió euróra nőttek, a legnagyobb tételt kitevő kerozinköltség 16,5 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A Wizz Air üzemi eredménye az első negyedév végén 43,9 millió euró volt, 26,8 százalékkal több, mint a 2015-ös első negyedév végén. Az adózott eredmény 50,7 millió euró nyereséget mutatott, a tavalyi 32,9 milliós eurós nyereség után.
Előrejelzésében a Wizz Air a fő számokat változatlanul hagyta, a kapacitásbővítést azonban pár százalékkal csökkentette: a korábbi 16-18 százalék helyett 16-17 százalékos bővítéssel számol a társaság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06