A fertőzött tőkéket megsemmisítik
Somogyban is megjelent a szőlőültetvényeket fertőző sárgaság
Az aranyszínű sárgaságot okozó grapevine flavescence dorée (FD) phytoplasma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója.
2015.09.30 14:16MTI
Somogyban is megjelent a szőlőültetvényeket fertőző sárgaság. A szakemberek Karád környékén mutatták ki a fertőzést, a terület egykilométeres körzetében növény-egészségügyi zárlatot rendeltek el - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal az MTI-vel szerdán.
A növényvédelmi hatóság a zárolt területről megtiltja a szaporítóanyag ki- és beszállítását, és elrendeli a fertőzött tőkék megsemmisítését.
A fertőzött szőlőültetvényeket, valamint a körülötte kijelölt három kilométer széles biztonsági övezetet a felügyelők újraszemlézik, a fertőzést mutató mintákat laboratóriumi vizsgálatra küldik.
A kormányhivatal közölte: a növényvédelmi hatóság a fertőzött területen található elhanyagolt ültetvényekre három évre kötelező védekezést ír elő a terjedésében szerepet játszó amerikai szőlőkabóca ellen. Ha a földhasználó határidőre nem tesz eleget a védekezésnek, akkor közérdekű védekezést rendelnek el a növényállomány eltávolítására és megsemmisítésére.
A növény-egészségügyi zárlatot akkor oldják fel, ha a fertőzést követő két évben nem találnak fertőzött növényt az egykilométeres körzetben zár alá vett területen.
Az aranyszínű sárgaságot okozó grapevine flavescence dorée (FD) phytoplasma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója. Az európai szőlők szinte mindegyik fajtája fogékony a betegségre. Magyarországon először 2013 augusztusában észlelték Zala megyében.
A fertőzés következtében a szőlőtőkék terméshozama 20-50 százalékkal csökkenhet, a beteg növények száma évente megtízszereződhet.
Az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma a fertőzött növény háncsrészében él, önállóan és mechanikai úton továbbterjedésre nem képes. Új területekre és ültetvényekbe elsősorban fertőzött szaporítóanyaggal kerülhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06