Görög adósság
Három hét után kinyitottak a görög bankok
Három hét zárva tartás után hétfőn kinyitottak a bankok Görögországban, de a tőkekorlátozások túlnyomó része érvényben maradt, és továbbra sincs kereskedés az athéni értéktőzsdén.
2015.07.20 11:15MTIAthén belvárosában kora reggel sorokban álltak az emberek a bankfiókok előtt, hogy el tudják intézni a sürgős ügyeiket.
A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó bankárok kijelentették, hogy nem számítanak nagyobb problémákra, a fiókok készen állnak az ügyfelek kiszolgálására, esetleg a széfbérlők kényszerülhetnek hosszabb várakozásra.
Az Alekszisz Ciprasz vezette görög kormány június 29-i hatállyal rendelte el a bankfiókok bezárását, valamint vezetett be szigorú szabályokat a tőke mozgásának ellenőrzésére, hogy megfékezze a betétesek egyre erősödő pénzkivételi rohamát és ezáltal megvédje a bankrendszert.
A pénzforgalom korlátozása azonban fojtogatja a gazdaságot, megbénítja a piaci szereplők működését, és ez az utóbbi három hét már legalább 3 milliárd eurójába került Görögországnak.
Miután a múlt héten létrejöttek a feltételek a Görögországot támogató harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások elindításához, az Európai Unió tagállamai felszabadították a dél-európai ország sürgős finanszírozási igényeinek biztosításához szükséges forrásokat, az Európai Központi Bank pedig 900 millió euróval megemelte a görög bankok sürgősségi likviditási támogatásának keretösszegét, az athéni kormány szombaton engedélyezte, hogy a bankok újra kinyissanak, és kissé rugalmasabbá tette a készpénzfelvételi szabályokat.
A szombaton kiadott rendelet értelmében maradt a napi 60 eurós készpénzfelvételi limit, de megengedték az összevonást és heti szinten 420 euróban határozták meg a felvehető készpénz összegét, azaz nem kell mindennap sorban állni bankfiókban vagy bankautomata előtt. A görögök immár használhatják hitelkártyáikat külföldön is, de néhány speciális esettől eltekintve továbbra sem utalhatnak pénzt külföldre.
A tőzsde zárva marad további intézkedésig, de várhatóan a héten ott is újraindul a kereskedés. A görög bankszövetség elnöke hétfőn felszólította honfitársait, hogy tegyenek tanúbizonyságot hidegvérük megőrzéséről, és vigyék vissza a bankokba megtakarításaikat, hogy fenntartsák a rendszer fizetőképességét.
Tavaly december óta mintegy 40 milliárd eurót vontak ki a betétesek a görög bankokból, jelentősen rontva ezáltal fizetőképességüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06