Lakni pedig kell
Valami megmozdult a lakáspiacon
A válság gyakorlatilag eltörölte az EU-s csatlakozás okozta ingatlandrágulást: 2003-as árakon a lakások.
2014.07.05 12:25MTIA Népszabadság szombati cikke szerint az első félévben szépen emelkedett az eladások száma, 12 százalékos növekedés mellett átlépte a 45 ezret, és ha a szokásos szeptember-októberi élénkülés sem marad el, akkor az idén akár több mint százezer ingatlantranzakciót is regisztrálhatnak.
A Duna House szerint a magyarországi piac mérete évenként 150-170 ezer adásvételt indokolna, a válság előtt volt is ennyi. Ám az is tény, hogy az idén a 2008-2009 utáni időszak egyik legjobb évét lehet zárni, legalábbis az első féléves adatok alapján.
Az Otthon Centrum nem ennyire bizakodó: első negyedéves elemzésében még arra jutott, hogy a tapasztalható többletkereset mögött a korábban elhalasztott vásárlások is megjelennek. A társaság szerint az eladóknak még mindig folyamatosan csökkenteniük kell az árakat, az élénkülés leginkább az értékesítési idők csökkenésében látszott 2014 elején.
Az OTP Bank értéktérképe szerint leginkább azok jártak jól, akik mostanáig vártak: az ingatlanok ára ugyanis 2008 óta folyamatosan esett az elmúlt év végéig, a piaci élénkülést valamikor 2013. november-decemberben kezdték tapasztalni a szakemberek; az ingatlanok ára átlagosan több mint 17 százalékkal csökkent nominális értéken. 2013-ban az átlagos hazai lakás ugyanannyiba kerül, mint tíz évvel ezelőtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06