A fémkereskedő is számíthat szankciókra
Végre nem fogják ellopni a szobrokat, csatornafedeleket?
Mától hatályos a fémtörvény módosítása, amelynek alapján bizonyos fémhulladékok csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal előzetes vizsgálatával és engedélyével értékesíthetők.
2014.03.01 11:25MTI
Az új szabályok alapján például vasúti sín, ipari kábel és csatornafedél csak akkor értékesíthető, ha azt előzőleg a NAV-hoz, mint fémkereskedelmi hatósághoz bejelentették, és azt a hivatal visszaigazolta. A bejelentés alól csak a gyártóknál, például autógyáraknál, kábelgyártó cégeknél keletkezett gyártási hulladék jelent kivételt - közölték.
A NAV tájékoztatása szerint az előzetes bejelentés elmulasztása pénzbírság kiszabásával járhat, és a fémkereskedő is számíthat szankciókra - akár fémkereskedelmi engedélye visszavonására -, ha hatósági visszaigazolás nélkül vesz át olyan fémet, amelyre a szigorúbb szabályok vonatkoznak.
A jogszabályváltozástól a fémlopások visszaszorítását várják.
Újdonság az is, hogy magánszemélyek ezentúl maximum három köbméter fémhulladékot tárolhatnak az ingatlanukon.