Tanulmány
Az egészségügyi kiadások több mint negyedét zsebből fizetjük
Az egészségügyi kiadások több mint negyedét zsebből fizetik a magyarok.
2014.01.21 08:24MTI
A Biztosítási Szemlének az OECD Egészségügyi körkép 2013-as kiadványa alapján készült cikkét a keddi Világgazdaság közölte. A 2011-es adatokat feldolgozó tanulmány szerint Magyarország ezzel felette van az OECD-országok 20 százalékos átlagának.
A lakossági közvetlen hozzájárulás aránya például Norvégiában és Franciaországban jóval alacsonyabb, 10 százaléknál is kisebb, Chilében, Koreában és Mexikóban viszont a 35 százalékot is meghaladja. Magyarországon a betegek által fizetett hozzájárulásokhoz számolták a máshol nem ismert hálapénzt, amelyet a GKI Gazdaságkutató tavaly ősszel 34 milliárd forintra becsült.
Az OECD megállapítása szerint Magyarországon az egészségügyre fordított kiadások viszonylag magas hányadát, 36,8 százalékát teszik ki a gyógyszerköltségek, a kórházak működtetésére a kiadások mintegy 30 százalékát, az időskori tartós ellátást biztosító intézmények fejlesztésére pedig kevesebb mint 3 százalékát fordították 2011-ben.
Az egészségügyre fordított állami és egészségbiztosítói kiadások 2011-ben a GDP 7,88 százalékát tették ki, míg az OECD országaiban átlagban meghaladták a 9,48 százalékot - ismerteti a Világgazdaság.