OFE per az OTP ellen

Per az OTP Bank ellen a szerződések egyoldalú módosítása miatt

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) közérdekű keresetet indít a jogszabálysértő gyakorlatot folytató legnagyobb magyarországi hitelintézet, az OTP Bank Nyrt. (OTP) ellen.

2008.07.31 12:44ma.hu

Egyesületünk álláspontja szerint az OTP Bank tisztességtelen általános szerződési feltételt valósít meg, amikor alapos ok nélkül, tisztességtelenül, pusztán üzletpolitikai szempontok alapján teszi saját maga számára lehetővé a szerződés egyoldalú módosítását, mellyel súlyos helyzetbe hozza a fogyasztók széles körét. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elsősorban fogyasztói panaszokból értesült arról az általánosnak mondható gyakorlatról, mely szerint egyes hitelintézetek egyoldalúan, a fogyasztók számára kedvezőtlenül módosítják szerződéseiket, illetve az általános szerződési feltételeket.

Az OFE álláspontja szerint a hitelintézetek visszaélnek azzal a jogszabályi rendelkezéssel, amely értelmében a kamatot, díjat vagy egyéb szerződési feltételt egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani lehet, ha a szerződés ezt külön pontban a pénzügyi intézmény számára meghatározott feltételek, illetve körülmények esetére egyértelműen lehetővé teszi.

A hitelintézetek olyan – álláspontunk szerint pusztán szubjektív megítélés alá eső – feltételeket határoznak meg (például a lakossági hitelek kockázati tényezőinek alakulása és a hitelezők forrás-, valamint hitelvezetési költségeinek megváltozása), amelyek üzletpolitikai érdekek alá esnek, a fogyasztói érdekeket azonban sértik.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület a tisztességtelen általános szerződési feltételek megszüntetése érdekében megkereste az OTP Bankot, amely azonban jogszerűnek tartja eljárását. Így az OFE közérdekű keresetet indít a jogszabálysértő gyakorlatot folytató legnagyobb magyarországi hitelintézet, az OTP Bank Nyrt. ellen.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.