Javulhat a helyzet sertés ügyben
Fidesz: az áfacsökkentéssel talpra állhat a magyar sertéságazat
A Fidesz szerint talpra állhat a nehéz helyzetben lévő magyar sertéságazat az élő- és félsertés áfacsökkentésének köszönhetően. A nagyobbik kormánypárt szerint a lépéssel több tízezer munkahelyet lehet létrehozni, sőt újakat teremteni a hazai vidék számára a sertéstartásban és sertésfeldolgozásban.
2013.11.09 10:59MTIA Fidesz az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében emlékeztet, hogy a magyar sertésfeldolgozók és -termelők az ágazatban kiemelkedően magas, 30-40 százalékos feketegazdaság miatt évek óta komoly gondokkal küzdenek.
A 2014. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkenő áfakulcs az élő- és félsertésre vonatkozóan a kormánypárt szerint jelentősen növeli a hazai feldolgozók versenyképességét és segíti a magyar sertéshús sikeres exportját, valamint hazai keresletét is.
A magyar sertésstratégia megvalósításával 2020-ig a kétszeresére nőhet a jelenleg alig 3 milliós állatállomány, valamint közel 20 ezer új munkahely jöhet létre. Az ágazat fejlődni akarását jelzi, hogy a legutóbbi, állattartó telep korszerűsítése pályázaton mintegy 25 milliárd forint támogatási összeg áll rendelkezésre a sertéstartók részére, az új, 2014-2020 közötti vidékfejlesztési program pedig kiemelten fogja kezelni az állattartó ágazatokat - áll a Fidesz közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06