Fedezetelvonás gyanúja

Feljelentés a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében

A nem végleges adatok szerint 17 milliárd forint szinte behajthatatlan, rossz hitelkihelyezés történt.

2013.07.03 15:54MTI

Fedezetelvonás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést egy magánszemély, mert a soltvadkerti takarékszövetkezettől a végelszámolás megkezdése előtt mintegy 4 milliárd forint jó hitel került át hat takarékszövetkezethez - közölte Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja szerdán, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján.

Kerényi János hangsúlyozta: kiderült, hogy a végelszámolás megkezdése előtt egy évvel hat takarékszövetkezet - Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet, Mecsekvidéke Takarékszövetkezet, Örkényi Takarékszövetkezet, Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet, Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet, Tisza Takarékszövetkezet - elnök-igazgatója tagja volt a soltvadkerti takarékszövetkezet igazgatótanácsának.

A TAKIVA intézményvédelmi alaphoz tartozó takarékszövetkezetekhez a végelszámolás folyamán mintegy 4 milliárd forint értékű jó hitelt került át engedményezési megállapodással - tette hozzá.

Az állam a 2012. június 1-jén megkezdődött végelszámolás után a rendkívüli helyzetre reagálva megsegítette az önkormányzatokat, 267 millió forint összegű betétet engedményezéssel átvett az önkormányzatoktól, és ezzel belépett a hitelezői körbe - emlékeztetett Kerényi János.

Azzal, hogy az állam bejelentette hitelezői igény jogosultságát, új helyzet állt elő, mert betekintést nyerhetett a végelszámolás megkezdése előtti időszak történéseibe - mondta a kormánymegbízott, hozzátéve, hogy így már kikérhette a megkötött szerződéseket, megállapodásokat, valamint a végelszámolás folyamán a végelszámoló által kötött megállapodásokat is.

Kerényi János idézte a hitelintézeti törvényt, mely kizárja az úgynevezett belső ügyletet, melynek értelmében, aki a soltvadkerti takarékszövetkezet igazgatótanácsában végelszámolás előtt benne volt, az semmiféle pénzügyi műveletet nem hajthatott volna végre, ami esetleges hasznot, vagy előnyt jelent számára.

A feljelentést az indokolja, hogy a soltvadkerti takarékszövetkezettől elvont 4 milliárd forinttal csökkent a felszámolói vagyon, így a betétesek, vagy részjegyesek, közöttük jelen esetben az állam, ennyivel kevesebb pénzhez juthat hozzá, miközben az adott takarékszövetkezetek másoknál előnyösebb helyzetbe kerültek - fogalmazott a kormánymegbízott.

Kerényi János adatai szerint a Soltvadkerti Takarékszövetkezetnél 39 milliárd forint betétállomány volt elhelyezve, 37 milliárd forintos hitelállomány és 2,5 milliárd forintos tulajdonosi részjegy mellett.

A nem végleges adatok szerint 17 milliárd forint szinte behajthatatlan, rossz hitelkihelyezés történt.

Kerényi János szólt arról, hogy a 100 milliárd forinttal rendelkező Országos Betétbiztosítási Alap eddig mintegy 32 milliárd forintot fizetett ki a Soltvadkerti Takarékszövetkezet százezer euró alatti betéteseinek.

A történtek is indokolták a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény elfogadását, az állam számára kiemelten fontos takarékszövetkezetek biztonságos működése, valamint a betétesek biztonsága érdekében - fogalmazott Kerényi János.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2012. június 1-jén vonta vissza a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és rendelte el a végelszámolást.

A PSZÁF az intézkedést azzal indokolta, hogy a cég elveszítette a tőkéjét, illetve szavatoló tőkéje negatívvá vált. Ez nem teszi lehetővé a biztonságos működést a takarékszövetkezet ügyfelei és partnerei számára, és súlyosan sérti a hitelintézeti törvény előírásait.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.