Varga
Lényegében duplájára nő a tranzakciós illeték mértéke
Az intézkedéseket a Bankszövetséggel egyeztették, és a szervezet azokat jóváhagyta.
2013.06.17 11:25MTI
A magyar társadalom rengeteget tett a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszűnésért, az eredményt azonban "meg is kell tartanunk, meg is kell védenünk", ennek érdekében hozott intézkedéseket a kormány a parlamentnek - jelentette be Giró-Szász András hétfőn. Varga Mihály ismertette a konkrét intézkedéseket: a tranzakciós illeték, a vállalkozások távközlési adója és a bányajáradék emelését, valamint az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztését.
A kormányszóvivő a hétfői tájékoztatón hozzátette: egy, az előző szocialista kormányok hibájából közel egy évtizeden át húzódó folyamatnak a végére tud a mostani kormány pontot tenni, amikor megszűnik az országgal szemben a túlzottdeficit-eljárás.
Vannak olyan folyamatok, amelyek kifejezetten jók az állampolgároknak - például az alacsony infláció -, de ez ugyanakkor csökkenti az előre tervezett állami bevételeket. Az országnak nem szabad Málta sorsára jutnia az államháztartási hiány ismételt növekedésével - tette hozzá a kormányszóvivő.
A nemzetgazdasági miniszter ismertette: a kormány azt javasolja, hogy 6 ezrelékre emelkedjen a jelenlegi 3-ról a pénzügyi tranzakciós illeték a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a 6 ezer forintos felső korlátot, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedne az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával.
Hozzátette: az intézkedéseket a bankszövetséggel a hétvégén egyeztették, és a szervezet azokat jóváhagyta.
További intézkedések között sorolta fel a vállalkozások által fizetett távközlési adó mértékének 2 forintról 3 forintra emelését, továbbá az adó 2500 forintos felső limitjének 5 ezerre növelését. A bányajáradék szintén emelkedik 12 százalékról 16 százalékra. A miniszter hangsúlyozta, hogy a távközlési adó emelése nem vonatkozik a magánszemélyekre, csak a cégeket érinti.
A kormány javaslatot tesz arra is, hogy tőkejövedelmekhez hasonlóan az egészségügyi hozzájárulás vonatkozzon a kamatokra is, mértéke 6 százalék lesz.
A módosításokba belefoglalják, hogy állami garancia álljon azon hitelkeret mögé, amely a fuvarozókat segíti majd az e-útdíj megfinanszírozásában.
A májusban bejelentett zárolásokat és a nagyberuházások finanszírozását érintő módosításokat szintén belefoglalják a költségvetési törvény módosításába. E szerint létrehoznak egy beruházási alapot, amelyből ezek a kiadások, például a stadion építések, vagy a Kossuth tér átépítése rendezhetők.
Varga Mihály közölte: az intézkedések célja, hogy Magyarország véglegesen kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, és ne kerüljön újra hasonló eljárás alá, mint az Málta esetében korábban megtörtént. A másik ok az inflációs folyamat. A kormány ugyanis 5,2 százalékos inflációval számolt 2013-ra a költségvetési törvény elfogadásakor, majd ezt 3,1 százalékra módosította a konvergenciaprogramban. A legújabb folyamatok azonban azt mutatják, hogy ennél is kisebb mértékű lehet a pénzromlás az idén.
Hozzátette: 40 éve nem volt ilyen alacsony infláció Magyarországon. Ez kedvező a lakosságnak, ugyanakkor csökkenti a költségvetés bevételeit. Emlékeztetett, hogy a tranzakciós illeték korábbi megállapításánál a kormány jelezte, hogy amennyiben az adótól elvárt összeg nem folyik be a költségvetésbe, a kormány megemelheti annak mértékét.
Varga Mihály elmondta, hogy a kormány 301 milliárd forint bevételt tervezett az idén a tranzakciós illetékből, május végéig azonban csak 52 milliárd forint bevétele volt ebből a költségvetésnek, vagyis az időarányos 42 százalék helyett csak 18 százalék folyt be, ezért kell változtatni most az adó mértékén.
Kérdésre kifejtette: a bankok közötti komoly versenyhelyzet miatt a megemelkedett költségek nem feltétlenül háríthatók tovább.
A reklámadót firtató kérdésre azt mondta: erről ugyan még nem döntött a kormány, de az ebből az idén várható 5-6 milliárd forint bevételt belefoglalják a költségvetési törvény módosításába. A parlament elé terjesztendő javaslatról az egyeztetéseket Lázár János államtitkár vezeti.
A miniszter ismertetése szerint a kormány által hozott új adóintézkedések augusztus elsejétől léphetnek hatályba, amennyiben a parlament elfogadja azokat.
Kapcsolódó írások:
- Tranzakciós illeték - 21 milliós bírság a Volksbanknak
- Ügyfelekre terhelte a tranzakciós illetéket - 80+10 milliót fizet a KDB Bank
- Varga: megfelelő a devizatartalék jelenlegi szintje
- Tranzakciós illetéknyi pénz spórolható jó bankválasztással
- Marad a nullás számla az Ersténél
- Tranzakciós illeték: vizsgálatot indít a pénzügyi jogok biztosa
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06