Pénzügyi intézkedések

Eltérően értékelték a pártok a Varga-csomagot

Eltérően értékelték a parlamenti pártok Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteki bejelentését. Az ellenzék bírálta a tervezett intézkedéseket, míg a Fidesz szerint a baloldalnak mindenről a megszorítás jut eszébe.

2013.05.10 17:35MTI

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy a kormány összesen 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben és ha szükséges, ezen felül felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását. A tárcavezető szavai szerint ez együtt 150 milliárd forint, de ha ez nem elegendő, bevételnövelő intézkedésként a tranzakciós illeték emelése és a bankadó újragondolása következik.

Kifejtette, a kormány több, már folyamatban lévő beruházást felfüggeszt vagy azokhoz más jellegű finanszírozási formát keres; a lépés érinti például a stadionépítéseket, valamint a Parlament és környékének megújítását.

Az MSZP szerint a nemzetgazdasági miniszter pénteki bejelentése már a negyedik Orbán Viktor miniszterelnök által megrendelt megszorító csomag.

Józsa István szocialista országgyűlési frakcióvezető-helyettes az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: "három éve kormányoz kétharmaddal Orbán Viktor, de eddig csak elvenni tudott az emberektől". A politikus hozzátette: a kormány gazdaságpolitikája hiteltelen, a befektetők pedig elkerülik Magyarországot.

A Jobbik szerint a kormány a pénteken bejelentett intézkedésekkel az "EU diktátumainak engedve" tovább folytatja a megszorításokat. Erről Volner János, az ellenzéki párt alelnöke beszélt budapesti sajtótájékoztatóján. Volner János szavai szerint a bejelentett intézkedések azt bizonyítják, hogy a kormány kizárólag a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartására koncentrál; a gazdasági növekedés beindítására, a munkahelyteremtésre azonban nem fordít figyelmet.

Az LMP szerint a kormánynak az olyan "pazarló, flancoló" nagyberuházásokból kellene visszavennie, mint a stadionépítések és a Kossuth tér rekonstrukciója. Vágó Gábor, a párt független országgyűlési képviselője emlékeztetett: az LMP egy hónapja már írásbeli kérdésben figyelmeztette Varga Mihályt, hogy elődje, Matolcsy György "dülöngélő kártyavárat" hagyott maga után és be kell foltozni a költségvetésen tátongó lyukakat.

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási mozgalom szerint a nemzetgazdasági miniszter pénteki bejelentése ismét azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány "embertelen és kegyetlen gazdaságpolitikája megszorító spirálba taszította" az országot. Erről Scheiring Gábor, a PM politikusa beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A független képviselő hozzátette: a bejelentés azt jelenti, hogy jó eséllyel kórházak, iskolák finanszírozására kevesebb jut majd, és ez a döntés a működőképességüket veszélyezteti.

Az ellenzéki kritikákra Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője úgy reagált, hogy a baloldali szervezeteknek, amelyek korábban együtt tették tönkre az országot, mindenről a megszorítás jut eszükbe, azt viszont elfelejtik, amit csináltak 2002 és 2010 között. A baloldal elvette a 13. havi nyugdíjat, csökkentette a gyes időtartamát, megemelte a gáz árát, ha pedig újra kormányra kerülnének, csökkentenék a bankadót, a minimálbért, és újra a külföldi érdekek oldalára állnának - mondta a kormánypárti politikus.

Zsigó Róbert emlékeztetett: a Fidesz elnöksége csütörtökön arra kérte a kormányt, uniós tárgyalásai során ne engedjen a brüsszeli nyomásnak, mert az Európai Unió visszaél a hatalmával.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.